Századok – 1915

Történeti irodalom - Párkányi Dezső: Magyar orvosok és orvostudomány a XVII. században. Ism. Ernyey József 651

TÖRTÉNETI IRODALOM. 66 7 meretlen. Az ajánlott Ung. Comitissae nem volt higanyos kenőcs, hanem zink-tannát, mely a legújabb korban is használatos. A materia medica terén elkövetett botlások, bármi sűrűn ismétlődnek is, még megbocsáthatók, mert a laikus igenis téved, ha az orvosi szótár és a lexikon cserben hagyja, de annál inkább kifogásolható a könyv vezető motívuma, a rendszer, melynek megalkotásához anatómia, pharmakologia már nem szükséges. Nem szólunk a felesleges politikai korrajzról (39—120. 1.), melynek egyetlen szála sem fűződik a XVII. század orvosaihoz, de igenis kiemeljük az orvosokat classifikáló felosztást, mint curiosumot. Voltak, olvassuk, a 138. 1. 1. kiváló tudású orvosok, 2. rendes tudású, 3. kevéssé tanult, 3. b. (nem orvosok, de töobkevesebb tudás alapján mégis gyógyítanak, 4. műkedvelő orvosok, 5. kuruzslók, 6. házi gyógyszereket ajánlók, 7. borbélyorvosok. Számon kivül szerepelnek a tábori orvosok. E szerint a XVII. század oivosai kilencz kasztra oszlanak, melynek páriái a seborvosok, vulgo borbélyok. Quanta species ! mondaná Phaedrus rókája. A fejedelmek és királyok orvosai természetesen első osztályba kerülnek, nem a tudásuk, hanem talán az előkelő környezet okáért. így lesz lumenné pl. Rulandus (a Stercora et urinae rendszerezője), bár csak fertályfejedelem, Bethlen István, orvosa volt, rövid időre. Egyenrangúak velük a külföldi egyetemek tanárai, még akkor is, ha az orvosi tudomány teljes mellőzésével pl. mathematikát tanítanak, mint a bártfai Henisch, vagy a pozsonyi Moller, a ki históriát és methaphysikát ád elő, de »kiváló orvos« czímet kap szerzőnk jóvoltából. A rendes orvosok tudása, folytatja tovább, egyforma, de tanultságuk nem egyenlő, szerencséjük meg épen különböző, ezek a főurak udvarában kapnak helyet (140. 1.). Melyik kasztba tartoztak a be nem osztott városi orvosok, miképen alakult ki a 3—7 osztály, egyelőre nem tudni, de elég az, hogy pl. Wéber patikus a Janus bifrons szerzője, és Buchholz az exuláns pap a második sorba kerülnek, bár orvosok egyáltalában nem voltak. Ilyen logikai csapongás után jön az új meglepetés (151—283. 1.), mely Melius Herbáriumát és Pariz-Pápai Pax Corporisát párhuzamosan, összehasonlítóan tárgyalja, »mint a XVII. századi orvosok általános tudásának tükrét«, ilyen érveléssel : »mivel (Páriz) művét nem orvosok számára írta, így az csak népszerű orvosi tudományt tartalmaz, nem emelkedik felül az orvosok általános tudásán, tehát a rendes orvosi tudás summájaként tekinthető !« Baculus in angulo — ergo pluit ! Meliust és Pariz-Pápait látszólag csak 122 év választja el, de a korkülönbség tulajdonképen sokkal nagyobb. Vessünk