Századok – 1915

Történeti irodalom - Párkányi Dezső: Magyar orvosok és orvostudomány a XVII. században. Ism. Ernyey József 651

652 TÖRTÉNETI IRODALOM. 66 7 új orvostudomány kritikájával akarjuk mérni. Érthető így, hogy szerzőnk sem lát a középkorban mást, mint »jóhiszemű kuruzslást, babonaságot, néhány véletlen folytán felfedezett füvet«. (21.) A ki így ítéli a középkor orvostudományát, az meg nem értette annak szellemét, nem méltányolja a primitiv eszközökkel elért tagadhatatlan sikereket, és azt a lassú, de következetes haladást, mely végre is meghozta a nagy reformokat. A ki ilyen ferdén, a mai meg nem értett sikerek, módszerek kritikájával méri a középkort, hamis képet kap a XVII. sz. gyógyászatáról, helytelen az ítélete is, főleg akkor, ha maga sem tud eligazodni az orvostudomány útvesztőjében. így jár a szerző is, mert pl. sárgaláz járványt említ nálunk az Árpádok korában, holott ez csak Kolumbus óta ismeretes, a kikötővárosokban nagy ritkán felmerülő betegség, nálunk teljesen ismeretlen. Anachronismus ekkor a lues említése is, vagy Szent János (talán Vitus) táncza, mely nálunk epidemikusan sohasem lépett fel. (3. 1.) Vaskos botlás a chininről beszélni Sydenham korában (38. 1.), mert akkor még a china-kéreg használata is alig kezdett terjedni. Fourcroy és Toussaint kísérletei csak S. halála után félszázaddal kezdik keresni az alkaloidákat, de valóban csak 1820-ban sikerült isolálni a chinint, a mit a gyakorlat még később vett át, tehát a XVII—XVIII. századot a »chinin roppant használatával« jellemezni nem szabad (38. 1.), hiszen a fenn magasztalt Pax Corporis sem rendeli még a chinakérget sem. Mert szerzőnk nem tud beleilleszkedni a tárgyalt korba, helytelen kritikával kíséri az egyes gyógyanyagokat is, pl. a szívcsontok (ossicula cordis) és szarvaskönnye ((lacrymae cervi, os lacrymale) felől elejtett csúfolódás, a babona emlegetése (163—166. 1.) hibás. A mai anatómia elismeri mind a kettőt, tehát a megfigyelés jó volt, bár a mai pharmakologia nem tulajdonít a csontoknak alyan gyógyhatást mint akkor. De talán megérjük még azt is. Mert lehet gúnyolódni a XVII. század undorító (?) állati készítményein, de a modern organo-opotherapia eredményei azt mutatják, hogy a régi elmélet alapjában helyes volt, hiszen tisztultabb alakban bár, de győzelmesen visszatért. A fecskefiakból égetett szén mint carbo animalis, a terra sigillata mint alumina hydrica, bolus alba, a csontokból kivont phosphatok újra szerepelnek. Kifogásolni kell a szerző magyarázó jegyzeteit, melyekkel az egyes szerek hatását kíséri, pl. (178—243. 1.) az illatos eczet alkalmazásában téved, ha azt hiszi, hogy e gyógyhatást csak az eczet adta. Egyenrangú, sőt fontosabb tényező benne a felszabadult aetheres olaj. Az aqua destillata is nagyon szerepel, többféle alakban alkalmazták, mint ma, tehát nem volt is-