Századok – 1915

Történeti irodalom - Thallóczy Lajos l. Acta alatt. 642

TÖRTÉNETI IRODALOM. 66 7 szeresen feldolgozni. Sufflay ugyan nem dalmata, nem is egyházi férfiú, pedig e feladat mindenekfelett reájuk tartoznék, mégis kétségtelenül ő volna a leghivatottabb reá. Ismeri a kérdések összes elágazásait a teljes irodalommal. Minden idevágó oklevélnek kivonatolt szövege alatt valóságos monographiáját adja : pl. a 29., 32., 42., 47., 48., 50., 57., 58., 60., 63., 64., 68., 76., 77., 113. stb. Ezekből meglátszik, hogy a forrásokúi felsorolt szerzőkön kívül a legkülönfélébb íróktól mindenféle folyóiratban elszórt megbeszéléseket és hozzászólásokat töviről-hegyire tanulmányozta, úgy hogy a ki ezeket az egyháztörténeti pöröket tanulmányozni fogja, az albán codex e kötetét annál kevésbbé fogja nélkülözhetni, mert e szerzőket így együtt csak nagyon jól felszerelt könyvtárban találhatja meg. Sufflaynak volt bátorsága, hogy a 60. számú irat hitelességének a védelmére keljen, pedig hát usque ad hoc tempus omnes, qui de hac bulla disseruerunt, köztük jó magam és Karácsonyi is, eandem ejusdem generis ac nro 50 esse arbitrantur, e converso viri de re diplomatica optime meríti, Sickel, Pflug-Harttung, Diekamp, eandem I de 6 Benedicti VIII. bullis authenticis esse existimant excepta Bresslau. Rendkívül becses, eddig nem ismert két adalékot is közöl (214., 215. sz.) a raguzai és az antivarii érsekek ezen később újból megindúlt pőrére vonatkozólag, melynek 1255-ben történt megszakítását kiemeli. Feltűnőnek vélem azonban azt az eljárását, hogy a salonichii gyűjtemény 15 darabját hitelesként adja, bár maga mondja, hogy non sumus ita versati, ut firmum faciamus judicium. S a mennyiben felvette a Justiniana príma és az ochridai érsekségekre és sufïraganensaikra vonatkozó 32., 42., 69., 70., 71., 72., 74., 78., 79. sz. darabokat, helyénvaló lett volna talán e két érsekség sufïraganeusainak a jegyzékéből (Gelzer : B. Z. I. 245. s köv. 11., a kit egyébként idéz is) közölni az albán püspökségeket, melyekre ezek a görög szertartású érseki székek is igényt tartottak. Szintúgy nem ártott volna talán a pápai kamarának a vatikáni és az olasz állami levéltárban őrzött irataiból a díjjegyzékek (taxa) adatait és az annaták, valamint a servitiumok sorozataiból fölvenni a durazzói és a scodrai püspökségekre vonatkozó tételeket. Tekintettel az 56. és a 129. sz. iratokra, bizonyosan maga Sufflay sajnálta legjobban, hogy a római birodalomnak nyugati és keleti félre való megosztásáról nincsenek hivatalos okleveles adatok, mert ezekből látván, hogy az albánoklakta terület voltaképen a keletrómai császárság határain belül esett, melyre a byzanczi görögök ez alapon mindenha igényt tartottak, még érthetőbbé válik, miért van a 241. számig oly kevés világi vonatkozású irat. A 253. sz. okiratból tudjuk meg, hogy az albán