Századok – 1915

Értekezések - CSEKEY ISTVÁN: Az 1741: II. törvényczikk történetéhez és közjogi jelentéséhez 371

AZ 1741 : II. T.-CZ. TÖRTÉNETÉHEZ ÉS KÖZJOGI JELENTÉSÉHEZ. 381 reservált jogokról, annak mi egészen más okát látjuk, mint azok, a kik azt vélik, hogy e felfogás a patrimonialis elveken nyugvó külföldi államjogi irodalom alapján terjedt el nálunk is. Szerintünk a felségjogok ily téves irányú felfogásának történeti eredete van. Még pedig az, hogy idegen királyaink, kik egyéb országaikban patrimonialis módon uralkodtak, hozzá voltak szokva uralkodói jogaikat a nemzettel szemben mind tágabb körre kiterjeszteni, a mi gyakran a szent korona egységének megbomlásához vezetett, a mennyiben a király és az országgyűlés sok tekintetben mint külön főhatalom állottak egymással szemben. S így aztán, ha előfordult, hogy az országgyűlés valamely ügyet egyáltalán nem, vagy nem kimerítően szabályozott, királyaink hamarosan éltek az alkalommal, hogy az ily ügyekben az intézkedést továbbra is fenntartsák maguknak. Ezen az alapon aztán többször megesett, hogy államjogi íróink ezeket a felségjogokat olyanoknak tekintették, a melyek a királyt, mint eredeti jogai illették meg, az országgyűlés kizárásával. íme, itt az éles határvonal a felségjogoknak jogi és tényleges szempontból való szemlélése között. Theodor Mayert az egyoldalú szemlélés vezeti félre. Ö csak azt látja, a mire a felségjogok patrimonialis alapokon való kezeléséhez hozzászokott uralkodók törekedtek és a mit az erösebb jogánál fogva sikerült is nekik néha hatalmilag biztosítani. De nem látja a jogi természetét a magyar felségjogoknak, a melyekért a rendek joggal küzdöttek. És még ha igaza volna is abban, hogy a rendek küzdelme államjogilag nem az összállam, hanem a praerogativák ellen való küzdelem volt, és csak a közjogi viszonyok sajátságos természete hozta magával, hogy alkotmányharczuk hatásában mindig mint az autonomikus particularismusnak a központi összállam eszméje ellen való törekvése nyilvánult és nyilvánul ma is : csakhogy a magyar rendeknek ez a küzdelme nem a magyar király praerogativái ellen irányult, mert ilyenek a fenti patrimonialis értelemben nem voltak és nincsenek, hanem igenis a magyar királyok magyar felségjogainak az idegen, patrimonialis államokban szokásos praerogativákkal egyező módon, esetleg egybeolvadva történő gyakorlása ellen. Ezt tudva aztán az 1741 : 11. t.-cz. »neki engedett főhatalom«-ról szóló kitétele egészen mást jelent, mint a minő értelmet Theodor Mayer szándékozik neki tulajdonítani. A királynak engedett főhatalomtól függő ügyek nem holmi patrimonialis értelemben vett praerogativákat jelölnek, hanem ismételten azt a felséges magyar közjogi elvet fejezik ki,