Századok – 1914
Történeti irodalom - Wertheimer Ede: Gróf Andrássy Gyula élete és kora. I–III. köt. Ism. Pethő Sándor 55
'57 TÖRTÉNETI IRODALOM. Pályája akkor vált valójában történeti íontosságúvá s politikai egyéniségének érdekes és vonzó eredetisége akkor jegeczesedett ki, midőn mint a második felelős magyar kormány elnökminisztere megvetette alapját a kiegyezési korszak guvernementális rendszerének. Wertheimer könyvéből látjuk, hogy mekkora erőfeszítéssel járt a régi Ausztria zelótáinak legyőzetése vagy háttérbe tolása az 1868. véderőtörvényben, a horvát-kérdés megoldásában, Fiume visszacsatolásában, a határőrvidék jogi helyzetének szabályozásában, az új dualistikus nagyhatalom névkeresztelésében. Kétségtelenül sokat tett ebben az uralkodó és legelső magyar tanácsosának jó viszonya. A királyra, a ki maga is a nyíltság és lovagiasság mintaképe volt, nagy hatással volt az a szokatlan jelenség, hogy akadt minister, a ki a trón előtt is föl mert tárni kellemetlen igazságokat. Legérettebb és legragyogóbb sikerei azonban túlcsaptak a monarchia határain, mert Andrássy a kiegyezés külpolitikai következményeit igyekezett erélyesen képviselni már akkor is, mikor még nem ő volt a monarchia külügyeinek felelős vezetője. A közjogi ellenzék akadékoskodásai épenséggel nem feszélyezték abban, hogy a nyugalmát és belső egyensúlyát visszanyerő Magyarország teljes politikai súlyát ne dobja a diplomatia serpenyőjébe, de mindig a kellő pillanatban. A politikát ugyanis egy csomó állandóerőhatásnak fogta fel, melyet az éber államférfi előre lát, sőt eleve megérez. Egy-egy problémát sokáig érlelt agyában, de annál szemesebb és gyorsabb volt a végrehajtásban. Mint kiválóan gyakorlati ember, inkább a lángész zabolátlan és villámlóösztönéből cselekedett. Ö a folyvást rügyező áprilisi lélek, a politika kártyaasztalánál, hol mindenki szorong és kételkedik, ő a mosolygó és biztos kártyás, a kinél a véletlen kegye, mely mások kezéből kisiklott, rabbá lesz és vakmerőségének szolgája. Minthogy gondolatait végiggondolta a nélkül, hogy valamely merev politikai rendszerhez leszögezte volna magát, legtöbbször a korona tanácsában könnyen verte a nagyrangu előítéleteket és a föllengző középszerűségeket, a melyeknek megszemélyesedését Beustban, e hiú aventurier-ban és Hohenwarthban látta. 1870-ben megbuktatta az utolsó kanczellár franczia-barát politikáját és Hohenwarth foederalista terveit, a melyek összedőléssel fenyegették a dualismus egész épületét. Az események logikája követelte, hogy Beust helyett, a ki szertelen revanche-vágyaitól hevítve a monarchiát állandó válságokba kergette, Andrássy jöjjön a Ballplatzra s ekkép oda állíttassék arra a helyre, a mely képességeinek, de az európai szükségnek is megfelelt. 1867 után Andrássy a dolgok új rendjét a monarchia szempontjából definitivumnak tekintette. De
