Századok – 1914

Történeti irodalom - Középkori krónikások. XII. köt. Ism. Márki Sándor 52

'53 TÖRTÉNETI IRODALOM. bízható s örvendetes, hogy arányban áll annak érdemével a magyar fordítók munkája. Fordításuk egészben véve nemcsak hű, hanem mint olvasmány is kellemes ; csak néhol kellett volna még rajta simítani és javítani. Például (a 131. lapon) a a delphi jóslat kétértelműsége jobban kitűnnék, ha e helyett : »Már látom Pyrrhust megverni a római népet« »megverve« állana. A jegyzetekkel való gazdálkodásban is megnyugodhatunk ; de pl. a 71. lapon, a hol Ottó Noé bárkájának maradványairól Berosus nyomán szól, érdemes lett volna odaírni Pécsvárady Gábor 1517. évi szentföldi útjából (Compendiosa ... descriptio vrbis Hierusalem, 78. 1.), hogy arra a hegyre egyik ösmerőse, egy örmény barát szintén föl akart mászni Noé bárkája után ; de tíznapi hasztalan fáradsága után be kellett érnie a bárkának egy darabjával, melyet egy angyal azzal a jó tanácscsal adott át neki, hogy elérhetetlen után ne törekedjék. Egyébiránt többek közt nem maradhat megjegyzés nélkül Ottónak az az állítása sem (212.1.) hogy Maxentiust a milviusi hídon át senki sem követte ; hiszen épen az volt a baja, hogy sokan követték, a hajóhídról lovával a Tiberisbe szorították s partra kapaszkodó lova azután maga alá temette. Az sem száradhat az Attila lelkén, (243. 1.) a mit Ottó Jordanes után ír, hogy Kölnnél 11.000 szüzet tett vértanúvá. Magyarázatra szorúl, (a 259. lapon) hogy Tiberius Constantinus császár Justinianust »pénzek kegyébe fogadta.« Magyar fordításban érdemes lett volna (a 294. lapon) kissé megállapodni Ottónak azon állításánál, hogy a magyar nép »Pannoniában kezd vala lakni, miután kiszorították onnan az avarokat«. Az sem világos, hogy az a VII. Gergely, a kinek megválasztásáról a 315. és 318. lapon ismételve beszél, egy és ugyanazon pápa-e ? Az indexből tudjuk meg, hogy amazt a VI. Gergely név illeti meg. Ugyancsak a 315. lapon kellene megemlékezni Ottónak Frowiláról, Péter magyar király nővéréről, a kit Adalbert osztrák határgróf vett feleségül ; Gombos bevezető értekezése a 42. lapon a jegyzetben azt írja, hogy Ottó ezt meg is említi ; de azon a helyen, melyre utalt, Frowila nevét nem találjuk s az ottan leírt menyegző voltaképen III. Henrik és aquitaniai Agnes lakodalma. Az olvasó, a ki modern történetírók elbeszélései alapján ösmeri az ó- és középkort, ezt a könyvet forgatva, szinte észrevétlenül beleképzeli magát Freisingi Ottó (s még inkább mestere, Szent Ágoston) történelmi dualismusába, mely szerint »két állam van : egy mulandó s egy örökkévaló, egy világi s egy égi ; az egyik az ördögé, a másik a Krisztusé«. (63. 1.) Lassankint megszereti azt az írót, a ki—saját vallomása szerint (66—67. 1.) »nem balgaságból vagy könnyelműségből merészelt, mint tudatlan, ily nehéz