Századok – 1914

Történeti irodalom - Szalay László levelei. Kiadta dr. br. Szalay Gábor. Ism. Závodszky Levente 512

512 TÖRTÉNETI IRODALOM. 512 Szalay László levelei. Életrajzi vázlattal és megjegyzésekkel ellátva közrebocsájtja dr. báró Szalay Gábor a M. Tud. Akadémia támogatásával. Budapest, Franklin-Társulat. 1913. 8°. IX, 224 1. Ha nagyjaink levelezését — történelmünk eléggé nem méltányolható forrásait — forgatom, bizonyos megihletődés kísért. Nem a profán kíváncsiság izgat, hogy a bizalmas levelek segítségével a családi szentély arcanumaiba pillanthassak be, — hanem a kegyelet vezérlette tudnivágyás, milyen is volt írójuk a maga valóságában. Igaz, hogy sok nagy politikus nagy színész is és ezeknek pályatársaikhoz írott leveleire illik Eötvös József mély gondolata, ». . . midőn ír, nem saját, hanem annak a képét adja, a mi lenni akar« ; a jelen esetben azonban ez nem fenyeget, mert a levelek őszinte hangja, közvetlen tárgya bizalommal tölt el. Szalay születésének százéves fordulója, ünnepi alkalom a kötet szülője. Bevezetéssel, rövid, de gondos életrajzzal, munkáinak, valamint a reá vonatkozó főbb irodalmi müvek jegyzékével, névmutatóval dr. báró Szalay Gábor, családtag látta el, a kinek a levelek közlését és bő jegyzetekkel való ellátását is köszönhetjük. Ha van, a mit a kötet átolvasása után sajnálunk, — az a teljesség hiánya. Szalay László Budán 18x3. ápr. 18-ikán született. Atyja Szalay Péter, a helytartótanács elnöki titkára, hazafias, gondos nevelésben részesítette, mit a szerető anya, Rudolph Terézia gyöngédsége egészített ki. 1826 végén felkerült Pestre, a hol két éven át a philosophiai tanfolyamot, majd 1828—1831-ben jogot hallgatott. Itt ismerkedett meg a lelkes Horváth István hazafias tanításaival és báró Eötvös Józseffel, elválaszthatatlan hű barátjával, meg az irodalommal is. Ezzel a korral kezdődnek levelei is. Philosophiai tanulmányai nem zárták ki, hogy a szépirodalom terén működjék. Ismeretségbe került Horváth Istvánon kivűl ponori Thewrewk Józseffel, Szemere Pállal, Vitkovicscsal, Kazinczyval, majd Kölcseyvel. Verseit később, 1831-ben Bimbók czímen összegyűjtve adta ki. E korban legerősebb hatása volt reá Szemerének, kihez legtöbb levelét is intézte. Tanulmányai, gazdag ismeretei, őszintesége ajánlották kritikusnak. Szemere biztatására írta tanulmányát a Muzarion III. és IV. részéről. Lelki állapotának — mely akkor inkább komor volt — ném felelt meg ez a munkakör. »Rettentő szárazság kritikára új- kritikát írni.« Teljes tudatában van hálátlan szerepének, de nyugodt lelkiismerettel írja 1829-ben Szemerének : »Szívemből szólottam, mindig meggyőződésem sze-