Századok – 1914

Melléklet - Hellebrant Árpád: A magyar történeti irodalom 1913-ban 1-78

WATHAY FERENCZ. 27-Egy költeményében a torony ablakából látott fülemilét szólítja meg : Áldott filemile illy nagy énekelve hogy-hogy jutái most ide ? Holott ián hazámban harmad Szent-György hóban valál s mi hoza ide ? Ott szólván kertemben ruzsaágak közben, ki az, ki külde ide ? Ily nagy messze földre s tengernek szélire hogy tudtál ide jönni ? És csudálom látván víg vagy az faágon s kedved van énekelni ! S-nem penig fogságban mint engöm sok lánczban hoztak s győztél röpülni. Azért hogyha te vagy s értem fáradva vagy. nagy munkádat köszönöm, Jó akaratodat, vigasztalásodat elég jó neven veszöm. De a te jüttödön, hangos énekeden nincsen semmi örömöm. Mert feledtem vala s most vetettem vala szivembűi bánatimat. En édes hazámat, jó szabadságomat és szerelmes árvámat. De meg fölfordétád s ujabban indétád szóddal régi nagy búmat. Mert eszembe juta szódrul házam tája, ott való éneklésed, Szép piros hajnalban nyugodván ágyamban, hallik vala zöngésed,, fin ablakom alatt mint ez torony alatt így vala föcsögésed. És miként te mostan röpdesölsz az fákon, valék én is ily kedvvel, S én kedves társommal kedvemre egymással járok vala örömmel, Hegedű zöngésvei, mint szód il énekvei élek vala jó szívvel. De ime most látod s mindennek mondhatod, hol vagyon nyomorgásom, S nagy vasrudak által erős ablak által sötét házban csak ez ablak világom Azért jó madárka menjél inkább haza mert nem jó hidd itt lakni, fis ha Isten adja, fejem szabadétja, meg akarom hálálni, Értem fáradságod s te jóakaratod otthon jóban köszönni. Egy másikban, melynek kezdete : Széles ez föld hátán vitézek kik vattok, És keresztyénséget környül forogjátok, Határban végeket mind az kik lakjátok : Köszöntve én tőlem fejenként mind vattok. vitéz bajnoktársaitól búcsúzik el, kiknek körében töltötte el élte javát ; Isten áldását kívánja rájok a miért a szent hitért és Istenért fárodoznak s magasztalja a vitézség virágát, mely »piros vértől veszőn nevelkedést«. Megható az ének vége : Vitézek titeket ez paraszt versekkel Egy társatok köszönt igen nagy jó szívvel, Ki vala nem régen köztetek jó névvel, Most penig rakodott rabságnak terhével ! * * Wathay ezeket mind fogságában énekelte az 1603—5 években. Az 1605. év végén fölcsillan az epedve várt sza-