Századok – 1914

Melléklet - Hellebrant Árpád: A magyar történeti irodalom 1913-ban 1-78

l6 DR. DÉZSI LAJOS. — WATHAY FERENCZ. badulás reménye. Megnyílik börtöne ajtaja s útnak indítják Magyarország felé. Ismét látja hazája szép vidékét — ez vigasztalásúl szolgál neki, noha rab gyanánt viszik Budára ; itt várja szívrepesve a szabadulás óráját, de hiába. Nincs, ki letegye érte a váltságdíjat, melyért eleresztenék. Neki a karácson nem hozott megváltást . . . Midőn ismét viszik Nándorfej ér vár szomorú börtöne felé (1606 január 3.) az úton bús szívvel énekeli : Azért kérlek ne hagyj, S-elveszésre ne adj, Szent fiadért sőt szánj meg, Az sok nyomorgásbul, Végy ki már rabságbul És szabadsággal láss meg. Még mindig reménykedik, még mindig folynak a tárgyalások, míg márcz. 3-án a szekszárdi Ali bégtől oly hír érkezik, hogy a római császár öcscse, Mátyás herczeg, nem akar váltságdíjat fizetni érte. Még egyszer keserű bánatát énekbe önti. Sírva könyörög Istennek, a ki a mennyben van »szép labbó fölhők, s levegő egek között« irgalomért, szabadulásért. De megadással teszi utána : Avagy Uram ha az szent akaratod az, Csak gyötörj ez világon : Mesd el életemnek, fonalát időmnek Ne kinlódjam inkábbon : És szent lelket adván, végig bennem tartván Segélj végső órámon. így ez rosz világnak, sok gondolatoknak Legyen vége kínomnak. Itt elhallgat az ének és többé nem szólal meg. Ugy látszik csakugyan vége lett kínainak ; kezéből kihullt a toll, ajakán elhalt a panaszszó. Ügy látszik a nándorfejérvári sötét tömlöcz vagy az a Fekete torony a Fekete-tenger partján, mely •oly sok magyar vitéznek látta szenvedését, holtáig nem eresztette el foglyát, s ha életében hasztalan esengett a szabadulás után — kínos gyötrelmes élet után a Fekete-tenger hullámaiban nyert csendes pihenést. Dr. Dézsi Lajos.