Századok – 1914

Történeti irodalom - Gróf Andrássy Gyula: A magyar állam fennmaradásának és alkotmányos szabadságának okai. Ism. R. Kiss István 214

2l8 TÖRTÉNETI IRODALOM. SIS meg még a legideálisabb philosophiai szempontból sem oly munkában, melynek kétségtelen tendentiája az, hogy az élet mesterétől tanácsot kérjen. Véleményem szerint az író akkor fejtette volna meg komolyan feladatát, ha összefoglalta volna először is, hogy mily veszélyek fenyegették tényleg és komolyan a magyar állam létét és alkotmányos szabadságát ? Ezek közül melyik jött mintegy végzetszerűleg elemi csapásként és melyiket provokáltuk mi hibáinkkal ? Melyiket védtük ki erényeinkkel és megmaradásunkban mennyire támogattak külső körülmények és ellenségeink hibái. Ha a kérdést az események letárgyalása után, azok fölé emelkedve, kellő ridegséggel tekintjük, bizony sok újat mondhatunk. A kötethez mintegy függelékül szolgál két fejezet : Magyarország jogi önállóságáról és tényleges függéséről. Mindkettőről történelmi irodalmunk mai állásához képest csak a legnagyobb elismeréssel nyilatkozhatunk. Minden sorából kiérezzük, hogy itt van igazán otthon Andrássy : itt arat igazi babérokat nem közönséges történelmi jártassággal párosult éles jogi ítélete. A hol hibát vélünk felfedezni, az sem az ő, hanem a magyar történetírás megrögzött hibája. Az első fejezetben vizsgálat tárgyává teszi, hogy a szatmári béke idején volt-e még valóban souverain magyar állam. Azon osztrák írók ellen fordúl, a kik egy jövendő politika alapjait akarják lerakni, midőn a római császárságtól eltekintve feltételeznek egy Habsburg-császárságot, egy császári öszszemélyt, a melybe a magyar király önálló jogi személyisége is beolvadt, a mi által Magyarország kormányzati autonómiájának és rendi alkotmányának megőrzése mellett is elveszítette souverainitását. Elsősorban is az örökösödés kérdését vizsgálja a Habsburgok összes országaiban, azután pedig összeállítja Tezner újabban megjelent munkáiból azon érveket, melyeket jogi önállóságunk •ellen felhozott. Igen jó az uralkodói czím- és czímerkérdés tárgyalása, de már kevésbbé sikerültek az administratióból levonható következtetések. Nagy hibának tartom, hogy már 1525—1711 között közös ügyeket tételez fel, illetve acceptál, még pedig Magyarország hozzájárulásával. Azokat a bizonyos »közös ügyeket« a kor nem tartja államügyeknek. A pénzügy teljesen a királymagánügye, a hadügy nemkülönben. Bár meg lehet állapítani nálunk másfajta felfogást már korábbi időkben, de nem szabad felednünk, hogy Ferdinánd kötelezte magát, hogy az országot megvédelmezi. Vállalataiban az ország legfennebb csak segélyezi — tezért nem is szólhat bele a pénz- és hadügyekbe, csak a hadak excessusai, szorosabb értelemben vett védelmi ügy és békekötések révén. Ezzel szemben van az országnak külön had- és pénzügye.