Századok – 1914

Melléklet - Hellebrant Árpád: A magyar történeti irodalom 1913-ban 1-78

12 DR. DÉZSI LAJOS. Átokká adná magát, ha azzal Magyarország szabadságát megszerezhetné. Iszonyodik, ha a múltra, Magyarország régi hatalmára és ha a jövőre gondol, a minden fegyverétől megfosztott s idegen oltalomra jutott Magyarországra ! Itt felsorolja az egymásután elvesztett várakat : Nándorfejérvárt, a haza aranyos paizsát, Budát, az ország fegyverderekát, s'sakját : Esztergomot és Fehérvárt, pallosát : Szigetvárt s Gyulát, szablyáját : Egert és Kanizsát. Azaz fegyver nélkül annira maradál, Hogy csak egy handzsárra és egy botra jutái, Nagy-Győr és Komárom kihez már te biznál, Nincs több kezedben oly. melyhez támaszkodnál ! Magyarország nemcsak váraiban vesztette el védelmét, hanem a vén magyar urakban is, kik mint fiastyúk úgy oltalmazták. Ilyen volt Batthyány jó Boldizsár, ilyen volt szegény Pálffy, vén Zrinyi és jó Nádasdi Ferencz. Volnának ugyan még »nihán vén urak« De mi hasznod bennek, ha mint kalmárok olvak, Várokban bebúttak és csak pénzt olvasnak : Ifjú urak majdan most többet szolgálnak Nincsen több oly nemzet a föld kerekségén, melynek oly nagy volna nyomorúsága, mint a magyarnak, mert itt A hol a török nyáron nem pusztíthat, Télen hadakozó azt semmivé juttat : Olasz, német, franczuz fenékkel fölforgat, Azt csudálom szádban marad is a falat. Végül Istenhez könyörög : Isten neveld kérlek az ifjú urakat, Hogy követhessék mind ő vitéz atyjokat. Ez az őszinte hazafiúi fájdalom ad becset ez éneknek, mely ha költői szempontból gyarló is, pótolja azt az érzés őszintesége és melegsége. Van egy bibliai epikus műve is i>A zsidó néprőh, melyben a Makkabeusok 3. könyvét Philopaternek kegyetlenkedéséről foglalta versekbe. Az utolsó vers szerint : Vala ennek szerzője nagy rabságban, Messze tenger mellett egy erős toronyban, Konstantinápolyhoz csak szomszédságban : Vigasztalás ért éneklé buában.