Századok – 1913
Értekezések - DR. DÉKÁNY ISTVÁN: A művelődéstörténelem problemájához - 81
84 DR. DÉKÁNY ISTVÁN. logikailag helyes formába foglalni törekedünk néhány közkeletű fogalmat, így a differentiatio és Lamprecht ú. n. diapason elméletét, a mi által közelebb jutunk amaz újabb problémához, a mely egy új tudomány fejlődése által felmerült : a psychologia és történelemtudomány viszonyának kérdéséhez. 1. — A művelődéstörténelem forrása lényegében ugyanaz, mint a politikai történelemé, tanította a régebbi methodologia, csupán a nézőpont, az értékelés különböző ; mind a kettő ugyanama forrásnak különböző oldalát dolgozza fel. A művelődéstörténelmi kutatás egyszerűen történeti »forrásból« indul ki, volt a probléma conventionalis megoldása. De nem egyszersmind methodologiai megoldása is, mert első tekintetre feltűnik, hogy a forrás csupán kép, hasonlat s ezzel egy szorosabb, ismerettani vizsgálódásban be nem érhetjük. Mielőtt megvilágítanók, mit jelent e fogalom, leghelyesebb beszámolnunk arról, mit nem jelent, azaz a determinatiót legczélszerűbb negatióval kezdenünk. Ranke természetesnek vélte, hogy a forrás irott mű, bár ezzel a nagyon szűk korlátozással pl. az archeologus be nem érheti. Nem szükséges mindenütt írásos mű, bizonyos jelek halmaza, a melyet értelmezünk, új tartalommal töltünk meg ; egy oszlop, faragvány is kétségtelenül forrás — és a fenti kiemelést is csupán annak tulajdonítjuk, hogy a forrásfajok értékéről szóltak akkor, a midőn nem technikai, hanem methodologiai problémáról volt szó. Ebből a szempontból a forrás lényege abban áll, hogy ránli maradt, tehát maradvány. Az irodalomban ellenkezőleg Bernheim nyomán az a felfogás erősödött meg, hogy a maradványok (Uberreste) nem a források összeségét, hanem csupán egy részét teszik ki, jobbára nem írásos részét és szembe helyezik ezt a hagyománynyal. De ë distinctio korántsem volt keresztülvihető, mert egy krónikás összeállítása egy hadsereg állományáról Bernheim szerint »hagyomány« ; ha ugyanaz egy élelmezési számadáskönyvben található, »maradvány«. Viszont ha a maradványt ama legtágabb jelentésében veszszük, ismét újabb nehézségek keletkeznek, mert e fogalomnak sokféle jelentése lehet. Maradtak ránk a múltból szokások is, ezeket a methodologia nem szokta maradványnak tekinteni, ellenben a törött fegyvert annak vesszi. Ha teliát minden forrást distinctio nélkül maradványnak tekintünk, úgy látszik, veszélyeztetjük a fogalom közelebbi körülírhatóságát ; azonban eme látszólagos következmény helyett ép ezzel véljük elejét venni egy újabb egyoldalú felfogásnak. Bernheim azt állítja, hogy az irott forrásművet a maradványtól élesen meg kell különböztetnünk azért, mert az előbbi a múltnak »nem közvetetlen maradványa«. Meghatározása sze-
