Századok – 1913
Tárcza - Szabó László; Bártfai: Válaszul Szerémi közleményére 797
802 tárcza. A várjobbágyokról szóló megjegyzésre aines semmi mondanivalóm, az író sem indokolja meg. Hogy Nagy Lajos szerintem miért nem tartotta vissza jogszerűen Csák Máté halálával a Forgáehok vagyonát, a mű 51—60-ik lapján bőven kifejtem, itt annak részletezésébe nem bocsátkozom. Talán Szerémi maga sem hiszi azt, hogy az ő közleményéből hallok először a koronára szállott birtokokról ? ? Unikum-számba megy az, az író szerint, hogy én Barsmegyében egyidőben három főispánt szerepeltetek. így is volna, ha a czikk a tényt elferdítve nem mutatja be. A munkában szószerint a következő áll : »Forgách Gergely közéleti ténykedését a megyében kezdte. Fiatalabb korából nem maradtak emlékek, 1483. január 22-én a családi levéltárban őrzött barsmegyei kiadványokban Revistyei Bary Balázszsal, majd az év második felében Nagylucsei Balázszsal együtt a megye főispánjaként szerepel. . . Főispáni tisztét még 1483. folyamán leteszi ; októbber 2-án már Nagylucsei Balázs a hét társfőispán utóda.« Ebből világos, hogy csak két főispánt említek, nem hármat. Revistyei Bary Balázst egyéb adat híjával, pusztán a keresztnév azonossága alapján nem azonosíthattam Nagylucseivel. Várna helyébe nem »csúszott.tévesen« a nikápolyi mező (152. l.)> mert tudvalevő, hogy a magyar sereg ott találkozott. Az első nikápolyi hadjáratról, az abban résztvevő Forgáchokról bőven szólok a mű más helyén (100—101. 1.), az események tehát nem igen csúszkálnak a műben. Meglehet, hogy a proseribálás gyakoribb szó, mint a levelesítés, de én lehetőleg magyar kifejezéseket alkalmazok (497. 1.). Kifogásolja azt is, hogy a gyermekkorukban elhúnyt családtagokról »bővebben nem szólok«. A czikk szerint ez »semmiképen sem helyeselhető«. Vájjon mit tudna Szerémi hasonló esetben elmondani ? Nem czéltalan észrevétel-e ez is 1 Az sem szokatlan, hogy másnak írnak valakit a hivatalos iratok, mint a hogy az illető magát aláírta, vagy mások írták. Miért olyan szembetűnő ez Forgách Zsigmond János esetében ? Azt mondja Szerémi, hogy ócsároltam Forgách Ádámot. — Ellenkezőleg, minden szépítgetés nélkül mutattam be ennek a kétkulacsos embernek az egyéniségét. Befejezésül még egyet. Ügy látom, kellemetlenül érintette a czikk íróját az, hogy én Forgách Károlyról, a ghymesi birtok nemrég elhúnyt uráról keveset jegyeztem fel a monographiában. Azt, hogy a vagyont gyarapította, én is megmondom, egyéb mondanivalót nem tudtam róla. Mint vendéglátó házigazda szíves volt hozzám, csak jót mondhatok róla ebben az irányban, bár nem tagadhatom el azt