Századok – 1913
Tárcza - Heltai H. István: Az első királyi komisszárius a temesi bánságban 791
794 tAkcza, a lázas betegségben fekvő királynőnek eszébe jutott még tanácsosának rosszulléte. Nemsokára ezután a magyar helytartó is búcsút mondott a pozsonyi várnak s tizenöt esztendei ott tartózkodás után Németalföldre költözködött. Mikor II. József az örökös tartományok kormányzásához jutott, Kempelen Farkas bánsági királyi biztosi nyugdíját, a többi pensiókkal együtt, felfüggesztette. A királynő által fáradhatatlan szolgálatok önként adományozott jutalmát utóbb jogosnak és méltányosnak találta, ámde a már egyszer bevont nyugdíj helyett más kárpótlást ígért. Mikor nálunk a vallásalap javaknál az örökbért készült bevezetni, a feloszlatott pozsonyi Klarisszaasszonyok kolostorához tartozó, Csallóköz-szigetén fekvő Nagymagyar (Gross-Magendorf) birtokot engedte át. József császárt azonban aggodalom szállta meg s a királyságába behozott különféle újításait, köztük az örökbért, mint az országban szokatlan, eleddig egészen ismeretlen dolgot felfüggesztve, mindent előbbi állásába helyezett vissza. Nemsokára ezután a philosoph császár is elköltözött az élők sorából, az udvari tanácsos legmagasabb pártfogóját vesztette. Mikor 7. Ferencz lépett a trónra, a volt kormánybiztos a felség elődei által engedélyezett s a véletlen folytán ismét elvesztett méltányos jutalom helyett igazságos kárpótlást kért. Kempelen Farkas cs. és kir. udvari tanácsos Pozsonyban, 180? június hó 14-én kelt felségfolyamodványa így hangzik : 1 An Seine Majestät den Kaiser allerunterthänigste Bitte des Hofraths Wolfgang v. Kem-pelen um eine Entschädigung. Eure Majestät ! Unter der glorreichen Regierung Ihrer Majestät der Kaiserinn Marie Theresie ist der Unterzeichnete damaliger Hung. Hofkammerrath zu dreymalen in das Temeschwirer-Banat als k. k. Komisszár abgeschickt worden, und zwar die ersteren zweymal um die Impopulation der dazumal sehr unordentlich geführt wurde, in eine bessere Verfassung zu setzen, und das letztemal um seiner vorgelegten und durchaus Höchstbegünstigten Plan über eine ganz neue sowohl politische als kameralische Einrichtung dieser beträchtlichen Provinz in das Werk zu setzen. Seine diesfällige Bemühung hatte das Glück Höohstgedacht Ihrer Majestät vollen allergnädigsten Beifall zu erwerben und um demselben Ihre Zufriedenheit zu erkennen zu geben, hat die allergnädigste Monarchinn ihmbev seiner Zurrückkunft aus eigenenn Allerhöchsten Antrieb eine lebenslängliche Pension von jährlichen 1000 gulden bey der Hung. Hofkammer angewiesen. Diese Allerhöchste Gnade hat er durch mehrere Jahre ruhig genossen, als aber nach dem traurigsten Hinscheiden dieser groszen unvergeszlichen 1 Kempelen cs. lt. íasc. V. p. 4.