Századok – 1913

Értekezések - DR. DÉKÁNY ISTVÁN: A művelődéstörténelem problemájához - 81

A MŰVELŐDÉSTÖRTÉNELEM PROBLÉMÁ­JÁHOZ. — ELSŐ KÖZLEMÉNY. — Annak a mozgalomnak, a mely már több mint két évtizede foglalkoztatja a methodikusok vizsgálatait, hogy a történelem tudományos létjogát igazolják a skeptikus természettudományi kritika támadásaival szemben, a művelődéstörténelem a közép­pontjában van. Lamprecht műve hatalmas kritikai áradatot terelt e probléma körébe, és valóban meglepő, hogy rövid időn belül minő kiterjedt irodalom keletkezett e kérdésben.1 Az újabb irodalom mégsem jutott megállapodásokhoz, a melyek e kérdésre fordított munkával arányban volnának. Űgy véljük, nagyon különböző szempontból indultak ki és igen gyakran lehetet­lennek mutatkozott még a probléma közös megállapítása is, nemhogy megoldása. Három élesen elváló csoportnak kellett megérteni egymást, a historikus szakembernek, a sociologus­dilettánsnak és az éles distinctiókat kivánó logikusnak. De vannak ez irányok közepette kétfelé tekintő typusok is, az első kettő között maga Lamprecht, az utóbbiak között Barth. Innen magyarázható, hogy sajátságos ellentmondások jöttek létre, úgy hogy a his­torikusok egymást ép oly kevéssé értették, mint a logikusok. Egy másik nehézség volt magának a problémának sajátos helyzete. Köztudomású, hogy a müvelődéstÖTtknebm sokáig azoknak a problémáknak complexuma, felhalmozódása volt, a melyeket a -politikai történelem mellőzött. A ruházat története pl. ezek közé tartozik ; de van viszont oly probléma is, a melyet mind a kettő tárgyalt, bár különböző nézőpontból, s a melyet ma a legfontosabbnak tekintenek : a gazdaságtörténelem. A tár­sadalom története, a szokások, intézmények leírása is sokkal inkább a művelődéstörténelem tárgya volt, mint a politikai történelemé. így a határok elmoródtak s a művelődéstörténelem 1 Bibliographiai összeállítása Revue de synthèse historique III. köt. 355—7. és IV. 107—6. 1. SZÁZADOK. 1913. II FÜZET. 6

Next

/
Thumbnails
Contents