Századok – 1913

Történeti irodalom - Pintér Jenő: A magyar irodalom története Bessenyei György fellépésétől Kazinczy Ferencz haláláig. Ism. Dr. Torsai Ányos 769

történeti irodalom. 7 TI A szerző kritikai, aesthetikai felfogásáról szóltunkban már előbbi köteteire nézve is jeleztük, hogy értékelése jó részben taposott útakon jár. Ha azonban a régi irodalom egyik-másik kérdésében kifogásolható volt a taposott út követése, az újabb irodalom jelentős problémái már annyira megvilágítottak, hogy világosságuktól eltérni nehezen lehet. Ép azért csak helyeselni tudjuk, ha a szerző a maga véleménye mellett idézi nagy aesthetikusaink végleges megállapításait is (pl. Bessenyei tragoediáira nézve idézi Toldi, Gyulai, Beöthy, Bodnár, Széchy és Bayer ítéletét, I. 120.), sőt ismét helyesen olykor a már megcsontosodott tanításokkal szemben is helyet ád az alapos ellenkező véleménynek. (Pl. idézi Rákosi Jenő és Zoltváhy Irén kevésbbé ismert, de az általános tanítástól eltérő nézetét a Bánk Bánról, II. 203.) A mikor szükségét látja, nem titkolja a saját felfogását sem, még ha az általános nézet ellen való is, vagy bár a pör még a bíró előtt van. így pl. nem tartja az iskolai színjátékokat a világi színészet szükségszerű előzőinek (I. 38.), a klasszikus tri»» tagjai közül Baróti Szabónak nyújtja áz elsőséget Bánóczival s Császár Elemérrel szemben (I. 197.), vagy Kisfaludy S. Boldog Szerelmét nem helyezi annyira alá a Kesergő Szerelemnek, mint szokásban van, mert nagy érdeme, hogy szerinte itt a költő nem szorult idegen segítségre s volt bátorsága e korban a családi boldogság megéneklésére s a házastársi szerelem dicsőítésére. (II. 114.) Sok helyen megkap az a meleg szeretet, melylyel az íróban az ember pályafutását kíséri (pl. Virág, Verseghy életrajzaiban), sokszor meg új vonásokkal festi meg egy-egy író arczképét, vagy legalább feltűnő közvetlenséggel s alapos elmélyedéssel illeszti össze az eddig ismert vonásokat. (V. ö. Horvát István érdemei, I. 71-—73., a klasszikus trias bemutatása, I. 196., Kazinczy pályája II. 60—64, D. Takács Judit értékelése, II. 269.) Ilyenkor egyébként tömör, kevésbbé színező stylusa megelevenedik, bár szükségtelenül pathetikussá nem lesz, a stylus lendülete, emelkedettsége jól esik a tudományosan száraz sorok után. Hadd idézzük példáúl Virág méltatásának befejezését : »Nem élt hiába. Munkáin, melyeket ma alig olvas valaki, régente nemzedékek lelkesedtek ; verseit és prózáját áhítattal tanulták az ifjabb költők ; műfordításainak sikere önbizalmat öntött az ingadozókba ; történetírása lánczszem volt a további fejlődéshez ; költészete díszt adott a deákos iskolának. Berzsenyi Dániel, az irodalmi megújhodás második felének lyrikusa. Virág Benedek vállain emelkedett a magyar ódaköltés fejedelmévé«. (I. 220.) Ha ezek után néhány szeplőt is felsorolunk, ennek nem a pellengérezés a ezélja, hanem az igazságszeretet, mely a fény mellett az árnyékot is észrévçszi. Mennyiben van igaza, mikor II. József intézkedéseinek egy részéről megbocsátó, megértő módon nyilatkozik (I. 3.), eldöntötte már a történelem ítélőszéke. Ha itt-ott 50*