Századok – 1913

Tárcza - Marczali Henrik: A londoni nemzetközi congressusról 627

TÍ.RCZA. 629 Ezt a magasan szárnyaló, inkább utopistikus beszédet dr. Ward megjegyzései kissé helyreigazították. Bryce az utazást, annak szemlélését, mit adott a természet a népeknek és mit csináltak azok a természetből, ajánlotta, mint a töréténetírásnak nem legrosszabb módját. Utazó volt Herodotos is, az első történetíró. Ezzel szemben dr. Ward a szaktudós álláspontjára helyezkedett. Mesteri áttekintését adta a XIX. század történetírása fejlődésének és rámutatott a kutatás újabb és tökéletesebb módszereire. Nagy dicsérettel emlékezett meg Goochnak épen megjelent, a XIX. század historiographiáját tárgyaló művéről. Kiemelte, minő követeléseket támaszt a történet bölcsészete, de hozzátette, hogy történeti munkának mindig reális alapon kell állani. Nem kíván többet, mint szabadságot az írók részére, becsületes együttmunkálkodást a congressus részére. Minden utopistikus irányzat ellen való szelid tiltakozást rejtettek utolsó szavai : »Feladatunk a mult elbeszélése és magyarázata, oly jól, mint tőlünk telik ; mi volt és hogy lett. Nem hunyhatunk szemet a jövő nagy kérdései előtt, de azok elintézését bízzuk őseink Istenére.« A megnyitó beszédre Wilamowitz-Mollendorf, a berlini akadémia küldöttje válaszolt. Mint maga mondta, elragadta őt a pillanat nagysága. Jós lélekkel látta, mint emelkedik majd Londonban az összes angol birtokok nagy tudományos akadémiája. Dicséretét zengette annak a népnek, melynek olyan műkedvelő történetírói voltak, mint Grote és Macaulay. Beszéde, mint láttam, csak a németeknek nem tetszett. Hogy a humor se hiányozzék, egy amerikai delegátus szörnyű hosszan fájlalta, nem is annyira Brycenak, a washingtoni nagykövetnek, mint nejének távolmaradását. És hogy mindjárt dilettánst halljunk, de nem a Wilamowitz idézte fajtából, egy délamerikai köztársaság londoni követe végtelen beszédben üdvözölte a congressust, elmondva minden lehetőt hazája történetéből. Hiába, nehéz egy ülést, melyben többen is beszélnek, egy színvonalon tartani. De a főczél el volt érve. A congressus csakugyan dr. Ward szellemében működött. Nemzeti súrlódások nem voltak ; sőt az angolok szinte feltűnő módon kitüntették a németeket. Erősebb hang, az akkori politikai helyzetre emlékeztető, csak egyszer hallatszott. A második közös gyűlésen, április 7-én, Lamprecht, a legújabb német szellemi áramlatokról szólva, kijelentette : ha Németországot háborúra kényszerítik, kész reá. Különben a gyűlések a legbékésebb munkálkodás jegyében folytak le. Sokkal fontosabb és úgy látszik, nehezebb is volt a másik nagy ellenség, a dilettantismus ellen viselt küzdelem. Azt a