Századok – 1913
Történeti irodalom - Fogel József: II. Ulászló udvartartása (1490–1516.). Ism. Szabó Dezső 613
TÖRTÉNETI IRODALOM. , 613 helyességét, de ellenkezőleg azoknak alapjait igen érezhetően ingatja meg. KOVÁTS FERENCZ. II. Ulászló udvartartása. (149u—1516.) Gorove-jutalmat nyert pályamű, írta Fógel József dr. Budapest. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia. 1913. 166 1. A magyar történelmi irodalom e munkát részben már ismeri abból a bírálatból, a mely a Gorove-pályázat eldöntése alkalmával az Akadémiai Értesítő lapjain megjelent.1 A bírálók nagy elismeréssel nyilatkoztak róla, mindössze bizonyos átalakításokat kívántak a szerzőtől, mielőtt könyvét kinyomtatná. A bírálat és a munka összevetéséből kitűnik, hogy a szerző e kívánságnak eleget is tett. De midőn ezt megjegyezzük — a nélkül, hogy a szerző érdemeit bármiben is kisebbíteni akarnánk — az igazsághoz híven azt is meg kell állapítanunk, hogv magának a pályamunkának kézirata előttünk ismeretlen lévén, nincs módunkban megállapítani azt, mekkora volt e bírálat szerepe a könyv jelenlegi formájának létre jövetelében. De akár az illustris bírálók tanácsa, akár a szerző felfogása érvényesült is az átdolgozásnál, a munka kétségtelenül óriási fáradsággal és igen nagy anyagkészlet felhasználásával jött létre. A kiadott műveken kívül az Országos levéltár és a M. N. Múzeum okleveleinek anyagát ép úgy felhasználja, mint azokat az oklevélmásolatokat, melyeket a M. T. Akadémia történelmi bizottsága a különböző külföldi levéltárakból összegyűjtött és egy-két helyet nem számítva, nem is érezhető a szerzőnek az az eljárása, hogv az olaszországi levéltárak mellett a bécsi levéltárakat figyelemre nem méltatta. Pedig művének a diplomatákról szóló fejezete egyenesen megkívánni látszik, hogy minél többet tudjunk azoknak az embereknek működéséről, a kik a Jagellók után következendő uralkodócsalád érdekében jöttek diplomácziai küldetésük folyamán Magyarországba. Sajnos, a Habsburgokkal való összeköttetéseinknek nincsenek olyan könnyen kezelhető forrásai, mint a velenczeiekkel valónak, de kétségtelen, hogy a bécsi levéltárak kutatása legalább is egy olyan fontos oratorral egészítette volna ki a tárgyalt diplomaták sorozatát, mint a milyen Andrea da Burgo volt. Igaz ugyan, hogy Andrea da Burgo szereplése II. Lajos alatt volt nagyobbmérvű hazánkban, de a c-ambray-ligához való csatlakozás kérdésének tárgyalása idején az ő személyét talán még se lehet hallgatással mellőzni. Hozzá kell tenni, hogy e kifogást első sorban azért lehet emelnünk, mert az anyag teljes közlésére való törekvés annyira elkényeztet bennünket, hogy a kisebb hiányokat is észrevesszük. 1 Akadémiai Értesítő 1908. évf. 474—477. 1.
