Századok – 1913
Történeti irodalom - Zorányi Jenő: Puritánus mozgalmak a magyar református egyházban. Ism. Pokoly József 545
TÖRTÉNETI IRODALOM. 547 s embereinek viselkedésén is és viszont a reformpártiak s programmjuk sem nélkülöznék a kellő megrostálást. Legalább korábbi műveiből erre a véleményre kell jutni. A szerző jelen művében tapasztalható szertelen egyoldalúságnak nem az ő reformpártisága az oka, hanem az ú. n. »hivatalos egyház« ellen táplált nagyfokú ingerültsége s ellenszenve. A mű első lapjától az utolsóig végighúzódik a hivatalos egyház ellen irányuló epés elkeseredés. Hivatalos önkény, hatalmaskadás, hatalomféltés, hivatalos észjárás, rosszhiszeműség, tudatlanság stb. mindenkori, közönséges, kedvelt szólamai a szerzőnek. Olyannyira a mindenkori »hivatalos egyház« megbélyegzésének vágya rí ki a szerző minden érdemleges ítéletéből, hogy jelen munkáját ezen részében, t. i. értékelésében, teljességgel lehetetlen tudományos becsünek mondani. Jóformán a mai »hivatalos egyház« ellen intézett pamphlet benyomását kelti fel, a mit a szerzőnek, a mű szereztetése idejében fennforgó körülményeiből lélektanilag meg is tudunk érteni. Hogy aztán az ilyen hangulatnak más káros következményei is lettek a mű tudományos értékére nézve, az nyilvánvaló. Lehetetlenséggé vált a szerzőre, hogy egyenlő mértékkel mérjen még akkor is, a mikor a részrehajlást a figyelmes laikus olvasó is észreveheti, így р. o. ha Tolnai ellenfelei hivatkoznak a nagy reformátorokra és theologusokra : ez szerző szerint tekintélyérvelés. Ha Tolnaiék teszik ezt s ellenfeleik ügvet sem vetnek rá : akkor az utóbbiaknak »kevés érzékök van a tudományokhoz«, vagy talán »semmiképen sem akartak meggyőzetni« (122. 1.). — Ha a »hivatalos egyház« indít actiót a puritánusok ellen : ez hatalmaskodás, ha nem egyenesen visszaélés a hivatalos hatalommal. Míg р. o. Lórántffy Zsuzsánnának meg kedvelt papjainak nem kevésbbé erőszakos eljárására nincs semmi megjegyzése. Csak egy helyen mondja az újítók erőszakosságát »nagy eltévelyedésnek« (361. 1.). A hivatalos egyházat már műve elején megteszi az állami élet kiegészítő részének s függésbe juttatja az állammal szemben. Es ez az egyház a szatmárnémeti zsinaton a fejedelem »döntő hatású óhajtását sem vette tekintetbe«. Ezen nézete megalkotásához szerző kiokoskodja előbb a fejedelem »óhajtását«, azután a levegőből előránt egy »időközben jól kikészített közhangulatot« és a fejedelemmel különben szembeszállni nem merő Geleji elnöklete alatt a fejedelem óhajtása ellen döntet a zsinattal <L. 12—3., 162., 168., 174. 11.). Mindezeket csak annak bizonyítására hozom fel, hogy a szerzőt nagyon is elfogulttá tette a »hivatalos egyház« ellen táplált ellenszenve. Szakembereket ezen elfogultsága meg nem téveszthet. Azok még az ilyen hibák mellett is meglátják a való tényállást és el kell ismerniök a szerző amaz érdemét, hogy ezen tényállás tárgyilagos megállapításához bőséges és teljesen alkalmas anyagot hordott össze, 35*
