Századok – 1913

Történeti irodalom - Gergely Sámuel: Teleki Mihály levelezése. VI. köt. Ism. Dr. Lukinich Imre 535

538 TiUTÉXETI IRODALOM. kísérletet tett az évek óta függőben levő terület-kérdések méltányos elintézésére, az ugyanekkor kitört török-lengyel háború, mely Erdélyre ismét jelentékeny haditerheket rótt, majd Erdély tényleges beavatkozása a bujdosók érdekében, a határkiigazítás ügyét leszorították a napirendről. Sérelmek itt-ott később is előfordultak ugyan, de a helyzet komolyabb jelleget csak akkor öltött, midőn a váradi pasa 1673 nyarán újból felállította követeléseit az állítólag Váradhoz tartozó hat megye birtoklására vonatkozólag. Apafi ez ellen haladéktalanul óvást emelt a nagyvezérnél, ki azonban a váradiak álláspontját magáévá tevén, augusztus elején a rendeket Bihar-, Kraszna-, Közép-, Belsőszolnok-, Doboka- és Kolozsmegyék feltétlen átadására fel is szólította, azzal az indokolással, hogy a somlyai kapitány állandóan ellenséges viszonyban él a váradiakkal. A külpolitikai bonyodalmakkal lekötött porta közvetlen beavatkozásának azonban most már Erdélyben sem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget ; a nagyvezér parancsa megdöbbentette ugyan a rendeket, mert a portának a területi elhelyezkedés kérdésében elfoglalt álláspontjának változatlanságáról tett tanúságot, de egyébként maguk sem tartották valószínűnek, hogy igényeik gyakorlati megvalósítását a lengyelektől szenvedett vereségek után megkísértsék. Felfogásuk helyességét a következmények igazolták is, a mennyiben egyes határsértési esetektől eltekintve, a vitás erdélyi megyék birtoklásának kérdése 1674 nyaráig szóba sem került. Ez év július 22-én azonban a szultán a hódoltsági községek adóját önkényesen felemelte, s ennek hatása alatt a váradi pasa azzal a követeléssel állott elő, hogy »dézmát adjon ez a föld a spahiaknak«, pedig Bánfíy Dénes szerint »soha ezen a Meszesen belől való földön dézmáknak Várad elvesztésétül fogva híre sem volt« ; veszedelmesnek látszott a dézsmaszedés azért is, mert felhajtása alkalmával »épen szélben végig ezt az országot s szabadon kóborolják, egyszóval. . . ezt épen Törökországgá teszik«. Arra a hírre tehát, hogy a váradi pasa »bandériummal akar az hódolt vármegyékre kijüni az nagy adó szedni«, Bánfíy fegyveres ellenállást javasolt, bár kénytelen beismerni, hogy ha »megengedni is veszedelmes«, de »kuruezkodni sem bátorságos«. A pasa kijöveteléről elterjedt hírek nem váltak ugyan valóra, de a rendek a fejedelemhez s Bánfíy Déneshez fenyegető hangon írt levelek hatása alatt fegyveres erővel szállották meg eleinte Kolozsmegye nyugati felét, majd a Szilágyságot, jóllehet így a tényleges mérkőzés eshetőségével számolniok kellett. A nem várt ellenállás azonban fordulatot idézett elő. »Lágyultak valamit«, — írta Bánfíy augusztus 30-án, — s »már nem fegyverrel, hanem császár előtt való panaszszal fenyegetnek bennünket«, úgy hogy a főkapitány hajlandó volt feltételezni, — a mint hogy úgy is volt, — hogy »portátul semmi parancsolatjuk nem volt«.