Századok – 1913

Értekezések - DR. MADZSAR IMRE: Szent Gellért nagyobb legendájáról 502

» 504 DK. MADZSAR IMRE. régiségét, az előbb tárgyalt érv mellett, a következő módon bizonyítja, összeszámolta, hogy a legenda ezen részében »42-szer fordul elő Szt. István neve«, Szt. Imréé pedig kétszer s ezen esetek közül Szt. István neve »mellett mindössze kétszer áll a szent jelző«, Szt. Imréé mellett pedig csak egy esetben. Az utóbbi három eset által okozott nehézséget könnyen elintézve és egyéb föltevéseivel összhangba hozva, minden aggodalom nélkül jelenti ki, hogy a nagyobb legenda e »helyei Szt. Istvánt és Imrét nem ismerik, mint szenteket«, tehát nem lehetnek egyebek, mint fennmaradt részletek egy »kortárstól származó életrajzból, a mely 1083 előtt már be volt fejezve«. Elég egy pillantást vetnünk a szövegbe és az idézett okoskodás tüstént a levegőbe foszlik. A valóságban úgy áll a dolog,, hogy abban a három esetben, a hol tényleg előfordúl »Szt. István neve«, csak egyszer (regi autem Stephano 214. 1.) hiányzik e név mellett a »beatus« jelző, míg a többi, e jelzőt nélkülöző esetekben egyszerűen, mint »a király«-ról esik róla szó, tulajdonnevének megemlítése nélkül (salutavit regem; cui rex ait stb.) A negyven eset közé jutottak, ha ugyan helyesen ellenőriztem Müller számítását, még azok a helyek is, a hol Maurus püspök és Anastasius apát emlékeznek meg beszédükben a királyról, vagy a hol István jelenlétében Csanád beszél, a kik pedig igazán nem nevezhetik még szentnek a királyt. Ha átlapozza Müller Szent István három életrajzát, valamint Szent Imre és Szent László legendáit, számos esetben — futólagos számításom szerint, még pedig Hartviknál csak az önálló részeket tekintve, vagy harminczszor — olvashatja Szent Istvánról vagy Szent Lászlóról a »rex« kifejezést, »szent« jelző nélkül, míg a »beatus rex«, »sanctus rex« mindössze vagy hatszor fordúl elő. Ügy, hogy ha okoskodása helyes, mindezeket a legendákat vagy legalább is szövegök jelentékeny részét szintén 1083 előtti időből kell származtatnia. Holott az egész dologban tulajdonképen semmi szokatlan nincs. A mai szóhasználatra ép úgy áll, mint a középkorira, hogy a »szent« jelző szoros, majdnem elválaszthatatlan egységbe csak a tulajdonnévvel olvad össze, míg a »szent király«, »szent püspök« elnevezéseket vegyesen használjuk, szentekről beszélve, a jelző nélküli kifejezésekkel, azt hiszem, még ritkábban, mint emezeket. Nem volna nehéz az utóbbit egy kis számítás segélyével Müller czikkéből bebizonyítani.1 Midőn Müller Frigyes az általa rekonstruált régi legenda 1 Többször szól ezikkében (így 364., 367., 444. 1.) Szent Istvánról egyszerűen »a király« szóval és mégis azt tartja, hogy ugyanez »a nagyobb legenda későn élő compilatoránál lehetetlen lett volna«. (367. 1.)