Századok – 1913

Értekezések - DR. MADZSAR IMRE: Szent Gellért nagyobb legendájáról 502

SZENT GELl/ÉRT NAGYOBB LEGENDÁJÁRÓL. 505 szerzőjét, habár nem is föltétlen határozottsággal, Valterben állapítja meg, ezzel egyszersmind elárulja azt is, hogy föltevéseinek és egész teóriájának tulajdonképeni forrása és kiindulópontja nem egyéb, mint legendánknak egy olyan helye, mely a többé-kevésbbé merész és hibás föltevéseknek már eddig is valóságos melegágya volt. Az énekes szolgáló sokat emlegetett története Himpfner Bélát a Lorelei dalára emlékezteti,1 mely magához csábítja és téves utakra vezeti a hajósokat. Ez a hasonlat még további értelemben is talál, mint a milyenre a hasonlat szerzője gondolt. Nemcsak »nagytekintetű zenetörténeti észrevételekére vezetett ez az elbeszélés, hanem másfelől arra is, hogy a történet följegyzőjét és ezzel együtt az egész legenda szerzőjét a csanádi iskola énekmesterében keressük. Ortvay Tivadartól2 kezdve Horváth Cyrillig3 és Pintér Jenőig4 számos hivője akadt e gondolatnak, melyet most Müller Frigyes részletes és némileg új formában, de kevés szerencsével próbál véglegesen igazolni. A Gellért és útitársa között lefolyó párbeszéd közvetlensége valóban nagyon csábít arra a föltevésre, hogy »a szöveg írója szemtanú vagy szemtanutói hallotta a közölteket«. Ez a következtetés teljesen jogosúlt, de csak abban az esetben, ha az említett párbeszéd tényleg megtörtént, vagy máskép kifejezve, ha az egész történetnek az az eredeti, hiteles alakja, melyet a nagy legendában találunk, nem pedig a kisebb legendában olvasható szöveg, melyben e párbeszéd hiányzik : Vita minor (Acta Sanctorum. Sept. VI. 723.). Tempore quodam, dum pro eujusdam defensione ad eundem regeni properaret, in ejusdem regione (sic) laboriosa5 (sic) parte, Vita maior (Endlicher 223. 1.). Accidit autem quodam tempore, ut pro defensione cuiusdam ad regem properaret. Et in ejusdem regionis parte silvosa, quae usui -porcorum erat apta, 1 Egyet. Phil. Közi. 1910. 391. 1. 2 Arch. Ért. 1874. 289. 8 A régi magyar irodalom története, Bpest, 1899. 4 A magyar irodalom története, Bpest, 1909. I. 123. 1. A jegyzetekben azonban több hiba, így pl. az a megjegyzés (124. 1.), hogy a nagy legenda velenczei kéziratáról а Bollandisták »kimutatták, hogy hamisított volt«. 6 Az eredeti szövegben sabulonosa v. sablonosa állhatott. Ebből lett a nagy legendában olvasható süvosa, a mi azután maga után vonta a pecudutn-n&k porcorum-ra, való változtatását. A szintér tehát nem egy »makkos«, — hogy Lánczy Gyula szavait idézzem — hanem homokos vidék, a mi a Székesfehérvár és Marosvár közötti terület földrajzi viszonyainak jobban meg is felel. Az »ejusdem regionis« bizonyára a csanádi vidékre értendő.