Századok – 1913
Tárcza - Erdélyi László: Az első adó elméletéhez 466
TÁIICZA. 469 megkülönböztetésekre s ekként a helyzetek megvilágítására. Hóman nagyon szereti a külföldi analógiákat. Régebben még jobban szerették tudósaink a külföldi irodalom kész eredményeit ráerőltetni a magyar viszonyokra, a helyett, hogy a magyar történelem forrásait kutatták volna föl és vizsgálták volna át alaposabban. Az első adó kérdésében Hóman özönével árasztja a külföldi hasonlóságok sokféle nevét. Itt én a legnagyobb óvatosságot ajánlom. A danegeld idő folytán hadiadóvá lett, mint nálunk az egyik fajta collecta subsidiummá. De az angol adó időben is, eredetében is nagyon távol áll a magyar hadi collectától, a milyent II. András korában látunk. Ez a magyar király főleg galicziai hadjárataira gyűjtött alattvalóitól hadi segélyt. Az angolszászok ellenben a betörő és hódító dánoknak fizették az első danegeldet. Ennek bizonyságáúl hivatkozom egyenesen arra, a mit maga Hóman mond, hogy t. i. 1018-ban, mikor Kanut dán király volt Angliának is ura, az angolszászok 72.000 fontot fizettek danegeld czímen. Nagyon jól tudjuk, hogy bizony Nagy Kanut uralma a dán uralmat jelenti Angolországban, s ha az angolszászok danegeldet fizettek Kanutnak, akkor ezt nem dánok elleni hadjáratra gyűjtötték össze, hanem a dánok számára. Ilyen adót Magyarországon legfölebb a török korszakban fizettek, de nem az Árpád-korban. Jogosan kifogásolhatom Hóman többi adó-analogiáit is. Pl. a magyar terragiumot a termés vagy évi jövedelem x/9 részében veszi föl s így állítja oda az angol »tallagium 1/1 0 « mellé. (Tört. Szemle 1912., 166. 1.) Hát erről nagyon sokat lehetne és kellene beszélni. Most röviden csak azt emelem ki, hogy más az Árpád-kori hospesek kis terragiuma, a néhány pondusban kifejezett földbér;1 más a Nagy Lajos 1351. évi törvénye szerint szedett terméstized, t. i. az egyházi tized után kiveendő kilenczedik (tized) rész ; s az 1514. évi törvény ettől a kilenczedik tizedtől megint megkülönbözteti az ezen felül minden nős, házas jobbágytól fizetendő egy forintnyi censust, mely utóbbi legegyenesebb utóda az Árpád-kori szabad dénárokból és pondusokból kifejlődött fertónak mint földbérnek. De vájjon mi köze ezen dénároknak, pondusoknak és fertónak a Hóman-féle »terragium 1/9 «-licz ? Ily módon a külföldi analógiákkal csak még jobban összekuszáljuk amúgy sem nagyon tiszta hazai ismereteinket. Hóman azt állítja, hogy a királyi legfőbb földesúri jog elméletét sohasem vallotta. Jól van, én elfogadom e nyilatkozatot, mert mindenki legilletékesebb értelmezője a maga szavainak. De hogy nem alap nélkül szóltam, ennek igazolására idézem Hóman ezen állítását : »A nyugati keresztény felfogás szerint minden ingó és ingatlan vagyonés minden személyi jog királyi adományból származó magántulaj don, illetve 1 Pannonh. Rend tört. II. 325. 1. »ad terram . . . Fyzedtu vocatam hospites libere condicionis . . . racioneterragii . . . solvent duo pondéra annua -tim.« 1263. 2 pondus = 10 dénár = 1/6 fertő.
