Századok – 1913

Tárcza - Erdélyi László: Az első adó elméletéhez 466

TÁRCZA. 467 egyformán reájuk hivatkozunk, mikor felfogásunkat egész összefüggésükben meg akarjuk értetni. Mennél teljesebb inductiót végeztünk s kiaknáztuk az összes adatokat, annál kevésbbé állhatunk elő új felszólalásainkban új adatokkal. De a különböző oldalokról való megfigyelések és megvilágítások plasztikusabb képet adhatnak. Csak ne csonkítsuk meg egymás tételeit s ne forgassuk ki igazi értelmükből. Ha én azt mondom, hogy »a szabad dénárok divatjukat multák és csak régi, homályos, félreértett, visszaélésekre használt jövedelemforrásként emlegették őket a XIII. században azért, mert ekkor már drágább volt a földbérlet«, akkor ellenfelem ne csonkítsa meg ezt a tételemet az igazság teljességéhez szükséges jelzők elhagyásával ilyképen : »a források a szabad dénárokat csak mint visszaélésre használt jövedelmi forrást említik«.1 A mi divatját multa, az még nem szűnt meg mindjárt végképen s nem vesztette el jogosságát. De a mi régi, homályos eredetű, félreérthető, azt visszaélésekre könynyebb fölhasználni s a régi jogokat kereső, visszaállítani törekvő időkben könnyen kiterjesztik olyanokra is, a kiket az eredetileg nem illetett meg és nem terhelt. A »szabadok dénárai« Kálmán korában tűnnek föl először s másfélszáz év múlva a tatárjárás előtt megszűnnek. A XIII. század elején tehát már végét járja ez a név, de ugyanakkor egvre gyakoribbá válik a pondusokban s félfertóban, egész fertóban (= 12 pondus) kifejezett földbérek emlegetése. Szabad dénárok és pondusok. nehezékek sokszor együtt vannak említve azért, hogy ha a régi név már nem volna ismeretes, használatos, akkor is ráismerjenek a földbérre az új pondus névben. Csak a régi földbérek rendezésénél vagy megszüntetésénél és eladományozásánál, illetőleg az ily czímen való jogtalan követelések eltiltásánál szerepel a régi »szabad dénárok« (liberi denarii) név. A helyes tétel teljességéhez a régi névhez fűződő jogos és jogtalan esetek mind hozzátartoznak. A mikor tehát ellenfelem a teljes tételt megcsonkította, akkor vagy nem értette meg, vagy tudatosan rontotta el. Mondhatnám úgy is, hogy játékot űz önmagával és olvasóival, mert' csak önalkotta ellenféllel viaskodik. Az 1193. évi oklevél dolgát sajátszerű taktikai fogással két külön pontra szakítja s egyiket a vitatkozás elején intézi el, a másikat különösen súlyos vágásként a legvégére hagyja (2. 10 p.). Pedig ezen oklevélnek semmi köze a tulajdonképeni kérdéshez, ahhoz : országos adó vagy pedig földbér volt-e a »szabad dénárok«-nak nevezett jövedelem. E kérdés tárgyalásánál egészen mellékes az oklevél hitelessége, mert mint már legelőször hangsúlyoztam : »Ez az adat nem bizonyítja, hogy szabad birtokon is fizették a királynak a dénárokat.« Ehhez 1 V. ö. Századok 1913. 282., 396. 1. 30*