Századok – 1913

Történeti irodalom - Barbul Jenő: Fejezetek a román irodalomtörténetből. Ism. Gagyi Jenő 37

-37 TÖRTÉNETI IRODALOM. A kiadványt, melyet türelmes és fáradságos munka értékes termékének kell tekintenünk, — részletes tartalomjegyzék zárja be. DR. DÉSI IMRE. Barbul Jenő: Fejezetek a román irodalomtörténetből. (Budapest, 1912. Különlenyomat »A Cé!«-ből, 32 lap.) Moldován Gergely egy könyvismertetésben (Századok) még 1897-ben panaszolja, hogy az oláh irodalommal mennyire nem foglalkozik senki a magyarok közül. Ma — sajnos — még rosszabb a helyzet, s a két nép közt oly csekély az irodalmi érintkezés, hogy egyetlen hirlapi czikk keretében (Budapesti Hirlap 1909.) az összes oláh-magyar és magyar-oláli fordítások, valamint az egymás irodalmában való búvárkodások czímét felsorolhattam. A magyar közönség az oláh irodalmat csak az Egyetemes Irodalomtörténet II. kötetéből (írta Alexics György) ismerhetné ma meg, ennek megjelenése óta azonban több nevezetes felfedezés történt, új elméletek születtek, úgy, hogy meg voltam róla győződve a Barbul füzete elolvasása előtt, hogy ezeket akarja egy szépirodalmi lap hasábjain a magyar közönség szélesebb rétegei előtt ismertetni, annál is inkább, mert épen a régi magyar hatásra vetnek új és nagyobb fényt az újabb kutatások. A könyv azonban kevesebbet ad s ezt is hibákkal tele — a régibb feldolgozásnál. Az oláh nyelvemlékeket és 1700-ig terjedő irodalmi — kéziratos és nyomtatott — maradványokat ismerteti Erdély, Havaséi és Moldva területéről külön-külön fejezetekben, ugyancsak külön fejezetekben tárgyalja Varlaam és Dosofteiu metropolitákat. Ez a felosztás teljesen megegyezik a Jorga : »Istoria literaturií religioase a Romínilor, pänä la 1688« (BucurescT, 1904) ez. irodalomtörténetével, ezt a könyvet azonban a szerző nem használhatta, mert akkor nem lennének ilyen hibák dolgozatában. Az 1—6. lapon közli a feliratokban és görög íróknál található oláh szókat. A II. fejezetben áttér a XVI. sz.-ra, mint a mikorról első összefüggő emlékei vannak az oláh nyelvnek ; sorban leközli a reformáczió kapcsán szász és magyar kezdeményezésre megjelent könyveket, a nélkül, hogy valami összefüggést keresne köztük, holott Candrea és Jorga rég kimutatták, hogy Coresi nyomtatványai a Molitvelnicen kívül mind régi mármarosi dialektusú, magyarul és latinúl is tudó ember huszita kéziratainak kiadása, melyeken Coresi csak helyenkint változtatott valamit stílus tekintetében. Azonos eredetűek ezek a legrégibb codexekkel : a voroneczivel és skeivel, sőt a brassai zsoltároskönyv 1570-ből ez utóbbinak egyszerű kiadása. (V. ö. Densusianu O. : Studii, 1898.)