Századok – 1913

Történeti irodalom - Komáromy Andor: Magyarországi boszorkányperek oklevéltára. Ism. Dr. Dési Imre 34

-36 TÖRTÉNETI IRODALOM. maleficium, veneficium, vagyis a kártékony varázslás. Ezen perekben (egy 1713-i szebeni kivételével) nem fordulnak elő a nyugaton kifejlett boszorkányfogalom lényeges alkotórészei, mint az ördögimádás, a sabbatok, a stigmák stb. ; a külföldi tipus 1728-tól fogva már gyakrabban jelentkezik ugyan, de csak a tanuvallatásoknál alkalmazott tortura hatása alatt és sohasem olvan kifejlett formában, mint a külföldön. Kétségtelen, hogy ez az utóbbi boszorkányhit külföldről jött be hozzánk. A boszorkányságot hazánkban is főbenjáró bűnügynek tartották ; a perek ennek következtében nem kivételes bíróságok, hanem a szokott bírói forumok előtt folytak. A bizonyító eljárás során alkalmazták ugyan a vízpróbát s a torturát, de azért a mi pereink túlnyomó részében a vádlott vallomását nem tekintették a halálos ítélet szükséges feltételének, miért is a tortura alkalmazása nálunk általában enyhébb, mint a külföldön. Az is megállapítandó, hogy pereink tanúsága szerint gyermekeket boszorkánysággal sohasem vádoltak. Mindenesetre a túlzásra nem hajlandó magyar temperamentum bizonysága az is, hogy tömeges üldözések nálunk nem fordultak elő ; a szegedi perben is csak 13 egyént égettek el. Komáromy kimutatása szerint 1565-től 1756-ig 554 terhelt közül mindössze 169-ről tudjuk, hogy máglyára került, a mi a nyugati nagy perekhez viszonyítva valóban csekélység. Komáromy oklevéltára 461 közleményt, köztük 308, eddig teljesen ismeretlen adatot tartalmaz, melyek nagy része Bihar megye, a M. Nemzeti Múzeum, Debreczen, Kolozsvár, Ugocsa vármegye, Aranyos- és Marosszék, végül Dés levéltárából gyűlt össze. Az Országos levéltár csupán a boszorkányperek utolsó korszakára nézve nyújtott adatokat, midőn Mária Terézia a perek korlátozását elrendelte, s utóbb azokat véglegesen eltiltotta. Gyűjteménye természetesen nem teljes, főleg a dunántúli magyarságra és a palóczságra nézve érezhető a perek hiánya, miért is azok földrajzi elterjedését ma még nem lehet véglegesen megállapítani. A nyomtatásban megjelent adatokat nagyrészt szintén felemlíti, részben kivonatban adja a lelkiismeretes szerző, bár e tekintetben akad még pótolni való.1 1 így pl. sajnálattal nélkülözzük a horvát boszorkányperek ismertetését. T kalcit Iván a Starine XXV. köt. 35 pert tett közzé 1360—1758-ig ; az első három 1360—1365. és 1367-ből való, s tudtunkkal a legrégibb hazai adatok a boszorkányok történetéhez. V. ö. Századok. 1892. 785—86. 11. -— Egyéb adatok : Kootz Gyula : Szászsebesi boszorkányperek 1718-ból. (Szászsebesi ev. gymn. Értesít. 1882—83.). Szilágyi Gyula : Damián Ilona pere. »Hódmezővásárhely«. 1899. 59. sz. Bethlen Miklós: Die Hexe von Siebenbürgen. »Die Zukunft« 1898. sz. Margalits E. : Boszorkánypörök Horvátországban. Ethnographia. 1900. 321—26. Zoltán Vilmos : Győrmegyei boszorkányperek. Budapesi Napló. 1908. 94. sz. Szendrei János : A miskolczi boszorkányperek. Magyar Nemzet. 1905. 11. sz. Sulyok Károly : Egy híres magyar boszorkányról. Uj Idők. 1905. 20. sz. stb.