Századok – 1913

Történeti irodalom - Komáromy Andor: Magyarországi boszorkányperek oklevéltára. Ism. Dr. Dési Imre 34

TÖRTÉNETI IRODALOM. 35 természetesen szigorúan büntették is. De a nialeficiiun fogalomköréhez tartozó dolgokon kivűl sok oly babona élt a nép között, melyeknek sem az egyházi, sem a világi hatóság nem adott hitelt ; ilyen a strigákban való hit. Strigáknak a köznép éjjel röpködő lényeket nevezett, kik ember-, főleg gyermekvérrel táplálkoztak ; a bennük való hitet Rothar longobard király (643. Kr. u.) és Nagy Károly törvényei is tiltják, de eredmény nélkül, sőt a striga-fogalom idővel beolvad a maleficusoknak tulajdonított varázslás fogalomkörébe, s később a középkori eretnekekről híresztelt ördögimádással kapcsolódik egybe. így alakult meg a középkori boszorkányhit, melynek lényeges alkotórészei a »Malleus maleficaruim (1486) szerint a következők : A boszorkány az ördöggel szövetséget köt, magát az ördög szolgálatára kötelezi ; a szövetségkötés többnyire a boszorkányok és ördögök nagygyűlésein történik, hová a boszorkányok a levegőn át repülve, seprűkön, botokon, állatokon ülve érkeznek. A gyűléseken (sabbat) a sátán trónon elnököl, s a neki hűséget fogadó boszorkányt egy jellel (stigma) látja el teste valamely részén ; itt tanulják meg mesterségüket, itt főzik a keresztelés előtt megölt gyermekek zsírjából, ördögi czélokra szolgáló kenőcsöket. Fontos része a sabbatoknak a mise is, mely a keresztény szertartás paródiája, s melyet lakoma és undorító kicsapongás szokott követni ; a gyűlésnek a hajnali kakasszó vet véget. Szerző ezek előrebocsátása után rövid áttekintésben összefoglalja a magyar boszorkányperekre vonatkozó ismereteinket. Maleficusok már Szent István (II. 32.) törvénykönyvében előfordulnak ; intézkedést tartalmaz róluk Kálmán törvénykönyve is (Deer. I. 60.). Korántsem lehet tehát e királyunkról azt állítani, hogy nem hitt a bűbájos varázslók, a boszorkányok létezésében ; ő csupán a strigák üldözését tiltotta. Itt szerző azt az érdekes feltevést koczkáztatja meg, hogy őseink a »striga'« elnevezést nem vampirszerű lényekre vonatkoztatták, mint a külföldi népek, hanem az ős pogány vallás jósnőire, papnőire ; érthetetlen volna különben, hogy Szent István (Deer. II. 31.) a strigát a paphoz utasítja, hogy attól vallásoktatásban részesüljön, s azt csak harmadszori visszaesés esetén utalja bíróság elé. Szent László (I. 34.) szintén a püspök hatósága alá rendeli őket. A pogányság végleges eltűnése tudvalevőleg Szent László korára esik, ekkor tűntek el végkép a strigák is, kik ellen Kálmán király szerint törvényes eljárást már fölösleges indítani. A magyar középkorból aránylag kevés boszorkányper-emlék maradt ránk ; inkább csak a reájuk való utalások igazolják létezésöket. A XVI. századtól kezdve azonban már bő adatok és részletező perek állanak rendelkezésünkre. Komáromy kimutatása szerint 1565-től, a Kolozsvárt elégetett Boczi Klára perétől kezdve, 1728-ig, a szegedi perekig, 430 egyént vádoltak boszorkánysággal ; a vád : 3*