Századok – 1913
Történeti irodalom - Vivante; Angelo: L’irredentismo adriatico contributo alla discussione sui rapporti austro italiani. Ism. Dr. Urbanek Sándor 385
386 TÖRTÉNETI IRODALOM. egyelőre, mert másra még gondolni sem lehetett, — az 1809 óta szünetelő városi autonómiának visszaállítása, a mire a bécsi kormány, a 48 és 49-es eseményeken okulva, 1850-ben rá is szánta magát. Solferino azonban nagy hangulatváltozást idézett elő Triestben. Jellemző e tekintetben, hogy egy Valusti, a ki azelőtt az osztrák uralomnak gazdasági szükségessége mellett tört lándzsát, az olasz királyság megalapítása után az Ausztriától való elszakadást sürgeti. A triesti városi tanácsban is felülkerekedik az irredentista áramlat s a sajtóra is a legszigorúbb rendszabályokkal kénytelen lesújtani a bécsi kormány. S még nyíltabb és szenvedélyesebb izgatások és tüntetések színhelye volt Istria, a mely már a század első felében sem osztozott a triestiek mérsékletében. Mindezen izgatások nem nyertek azonban kellő támogatást épen onnan, a honnan Triest a legerősebb segítséget várta — nevezetesen Olaszország részéről. A nagy olaszországi politika 1866-ig csak Velenczével foglalkozott, azután Rómára került a sor és Italia teljes egyesítése után is mindjobban eltért a triesti irredentisták politikai irányzatától. Az olasz diplomatia a legnagyobb mérséklettel kezelte az osztrák irredentismus kérdését. A míg a század első felében egy Turinban megjelent mű (Le alpi che cingon l'Italia considerate militarmente 1845) Porto-Re-ig terjeszti ki az irredenta határait (belefoglalva Fiumét is) és mások is, mint Balbi, Marinelli, Porena, Gratzer többé-kevésbbé önkényesen jelölgetik ki a térképen az irredenta terjedelmét ; Cavour az összes körülményeket mérlegelő politikus bölcs belátásával utalt arra, hogy az irredentismus nemcsak Itáliának és Triestnek, hanem az európai diplomatiának ügye, a mely Ausztria-Magyarországon kivűl Németországot, de még a Földközi-tengeri uralmára féltékeny Angliát is érdekli, sőt teljes tárgyilagossággal rámutatott a szlávság igényeire is az Adria partján. Hasonló szellemben nyilatkozott Lamarmora, a ki magáévá tette a Cavour-féle »potential-irredentismust«, és azt a nézetet vallotta, hogy az olaszságnak az Adria mentén ethikai hódítással kell előkészítenie a politikai annexiót. Még kedvezőtlenebbé vált az ausztriai olaszság helyzete akkor, a mikor Olaszország és Francziaország közt kitört a gazdasági háború és Italia afrikai érdekeinek biztosítása végett megkötötte a hármas szövetséget (1882). Hiába nyúltak az irredentisták a legszélsőbb terrorismus eszközeihez ; Oberdank hiába áldozta föl magát a nemzeti ügyért ; Crispi erős keze alatt a hivatalos Olaszország egy lépést sem tágított a németbarát iránytól, a mely egyedüli biztosítéka lehetett az abessiniai vállalat sikerének. De a hivatalos Olaszország állásfoglalásán kivűl még egy más nagy nehézséggel is kellett számolnia az ausztriai olaszságnak, — a század második felében hatalmasan előretörő szlávsággal. Az autochton olaszok és szlávok közt a legjobb egyetértés állott fenn mindaddig, míg a szlávok, mint alacsonyabb
