Századok – 1913

Tárcza - Hampel József † Irta Nagy Géza 314

314 TÁRCZA. DR. HAMPEL JÓZSEF 1849. iiov. 10. —1913. márcz. 25. Nemcsak a magyar, hanem az általános európai régészeti tudományt is nagy, bízvást mondhatjuk, rendkívüli veszteség érte dr. Hampel József elhúnytával. Azok közé a nem nagy számú tudósaink közé tartozott, kiknek munkálkodását ismerik és megbecsülik hazánk határain túl is. Mily nagy mértékben méltányolta ezt Hampelnél a külföld, tanúsítja az a sok tudományos intézet és társulat, mint a német császári és az osztrák archaeologiai intézet, a krakói tud. akadémia, a londoni Antiquarian Society, az athéni rég. társulat, az északi régészek kopenhágai társulata, a stockholmi rég. akadémia, a berlini és a bécsi anthropologiai társulat, a horvátországi, königsbergi és moszkvai rég. egyesület, a boroszlói és prágai múzeum-társulat, s a finnországi régészeti és néprajzi társulat, mely tagjának választotta. Több, mint két évtized óta benne összpontosult a magyar régészeti tudomány. Egymásután kidőltek a régi oszlopok : Ipolyi (1886), Rómer (1889), Henselmann (1890), Pulszky (1897), Torma (1897) és Finály (1898). A fiatalabb nemzedékből is idő előtt pusztúltak el többen. így történt, hogy lassanként Hampel kezében futott össze a magyar régészet minden szála. Már 1877 óta ő volt a M. N. Múzeum érem- és régiségosztályának vezetője, előbb a hagyományos őri (custosi), 1893 óta igazgató őri, 1901 óta osztályigazgatói czímmel. 1885-ben Pulszky Károlyt váltotta fel az Archaeologiai Értesítő szerkesztésében. Ehhez aztán 1890-ben, midőn a M. T. Akadémia régészeti bizottsága előadója lett, az Archaeologiai Közlemények szerkesztése is csatlakozott. Ugyancsak 1890-ben az ókori történet helyett, melynek tíz évig volt rendes tanára a m. k. tud. egyetemen, átvette a régészeti tanszéket s ezzel együtt az egyetemi múzeumot úgy, hogy ettől kezdve — túlzás nélkül mondhatni — valóságos diktátora volt a magyarországi régészetnek. Az ő erős egyénisége nyomta rá minden archaeologiai mozgalomra a maga bélyegét, Ö volt a vezetője és irányítója, de egyúttal a legtermékenyebb, a régészet csaknem minden ágára kiterjedő munkása is. Szorgalma és munkabírása ép oly rendkívüli volt, mint irodalmi tájékozottsága és tudása ; ez aztán szinte rácsábította, hogy mindent maga akart elvégezni s régészeti tudományunk minden ágát feldolgozni. Halála meggátolta benne, pedig még sokat dolgozhatott volna s tudásának gazdag tárházából sok értékes és kiváló munkával gazdagíthatta volna irodalmunkat.