Századok – 1913

Értekezések - SZENTKLÁRAY JENŐ: Dzsáfer temesvári pasa 12

DZSÁFER TEMESVÁR] PASA« 23-lén hírt kapván, a sátorokat lebontottuk és azt hívén, hogy át­kelhetünk, megindulánk. A teher sokasága és az embertolongás közt csak Safei napján érheténk a hídfőhöz. Mire átkeltünk, be­állott az imaidő s reggeli imánkat elmondván, a Tisza balpartjára, a táborba mentünk, a kik pedig az álmatlanságtól ellankadtak, aludni tértek. A jobbparton visszamaradt hadosztályoknak — egyebek közt a Dzsáfer parancsnoksága alatt levő csapatok­nak is — az ellenség közeledte miatt szerfölötti aggodalom szállta meg lelkét és egymásnak ijedtséget okozván, sokan a folyóba ugráltak. Az ellenség jövetele kétségtelen volt ugyan, de aznapon (szept. 11-én) történendő érkezése nem volt valószínű.« Azonban Savoyai Jenő a törökök háta mögött Péterváradnak kerülve, gyors menetekben még aznapon délután megérkezett Zentára. >>A távolból már hallatszott az ágyú- és puskalövés. Dzsáfer visszamaradt csapatai tehát már megütköztek a császá­riakkal.« »Erre mi, kik a balparti táborban voltunk, lovakra kapván, lesiettünk a Tiszára. A mint száguldva a hídfőhöz értünk, a kö­zépső csolnakokból három, a túlsó részen pedig négy csolnak a császáriak ágyúitól összezúzatván, a hídnak közepe ennek követ­keztében a vízbe zuhant és a túlsó parton maradtak hol az árkolá­sokból hadakoztak, hol lélekszakadtan futva, a Tiszába ugráltak. Végre mindkét részről egyszerre 20—30.000 lövés történvén, mikor az ágyúk bömbölése, a puskaropogás és a harczi zaj elnémult, világos lőn előttünk, hogy a jobbparton maradtak mind le­ölettek és a vértanúság mézitalát kiürítették«. A 90 éves Dzsáfer vezér is életét veszté. Pecsétőre azonban a szultán táborában a túlsó parton levén, megmenekült az öldök­lésből. »Esti ima után — beszéli tovább a pecsétőr — a sötétség fölötte sűrű levén, a Tisza mellől sok sóhajtozás és zokogás közepette a szultán táborába ballagtunk, hol sátrainkat oda­hagyva, Temesvár felé iramodtunk. Másnap este Temesvárra értünk.« Savoyai Jenő zentai győzelme soha többé helyre nem hozható veszedelmet jelentett a törököknek. Mintegy 10 ezeren fúltak a hullámokba, 20 ezer vérzett el a sánczok között, kik közt volt maga a nagyvezér is négy más vezérrel, 13 beglerbég, 20 alajbég, és számos más főtiszt. Az ijedtében megfutott szultánnak ott veszett minden ezüstszere, összes lőszerei, 9 ezer szekere, több ezernyi tevéje, 15 ezer ökre, 7 ezer lova és egész hadi pénztára 3 millió forinttal. Minthogy az angol és hollandi hatalmak közbenjárására 1699.

Next

/
Thumbnails
Contents