Századok – 1912

Történeti irodalom - Bártfai Szabó László: Válaszom Horváth Sándornak és Friedreich Istvánnak 785

786 TÖRTÉNETI IRODAi.OM. tását teljesen feleslegessé teszi, s engem, úgy érzem, a vitatkozás hangja és iránya felmentenek attól, hogy a meddő szóharczot újra felvegyem, kérnem kell mégis a Századok olvasóinak elnézését rövid időre már csak azért is, hogy Horváth Sándor második válasza visszhang nélkül maradván, az igazság látszatát ne öltse magára. Feleletemben pontosan és lehetőleg szűkre szabva követem a válasz menetét ; hangját és modorát nem, hiszen gorombáskodni nem mindenki tud, és ez nem az a mód, a melylyel tudományos kérdést tisztázni lehet. Ha Horváth eddigi vitáira visszaemlékezünk, bárki megállapíthatja, hogy azokat mindvégig a vitázó gorombasága és a polémiák eredménytelensége jellemzik. Mindenek előtt a két közlemény között fennálló lényeges kiilömbségre hívom fel az érdeklődők figyelmét. Az elsőben azt erősítgeti Horváth, hogy az 1258-ban szereplő Gyürkök Miklós, János és Lőrincz nem Gyürkyek (379. 1.), most ő bizonyítja, hogy a Gyürkyek első ősei (709. 1.) ; 1912 májusában azt látja a napnál világosabbanr hogy Célén fia (Alexander) Sándor és a Gyürkyek (Alexius) Elek nevű őse egy személy, novemberben pedig annál is ragyogóbban áll előtte, hogy a kettő nem egy. Akkor kétségbe vonja a Gyürky-Széchényi és Péteri családok azonos származását, most velem szemben erősítgeti (mintha nem saját nézetét döntené meg vele), hogy bizony vérrokonok. Nem mondja el, hogy kutatásaim első stádiumában én is a Gyürk nemzetségre utalok, a hova most ő is, mintha az valami újszerű volna, eljutott (1. a monographia 30—35. lapjait). Hát bizony ez is siker, ha a bíráló nem ismeri is el ilyen nyíltan. Horváth ezen második válaszának azonban, kétségtelenül észrevette ezt minden figyelmes olvasó, egy szembeötlő nagy hiánya van : a lényegről nem mond egyetlen szót se. Világosan feltettem pedig neki a kérdéseket, hivatkozva a történeti igazság iránti kötelességünkre, tehát a legszentebbre, a mi a történeti kutató előtt állhat, — be tudja-e bizonyítani azt : 1. »hogy a Széchényi család 1629 előtt valóban jobbágysorban élt, 2. hogy nem Szécsénykén, hanem máshol lakott, 3. hogy Széchényi Mihály veszprémi kapitány nem tartozott Széchényi György gróf családjához« (Századok, 1912, 537. 1.). Mert, előbb ő is elismerte, ez a kérdés lényege, ha ezen tételeknek az ellenkezője igaz, a család nem tekinthető a középkorban élő Széchényiek leszármazottj ának. Erre a három kérdésre Horváth mély hallgatással válaszol. Hogy miért tettem én az ő feladatává épen ezek kérdések tisztázását, az magyarázza meg, hogy Horváth önként, ismételten éppen azzal a kijelentéssel kérte ki magának mások elől a mű ismertetését, hogy a leszármazásra nézve érdekes anyaga van. Ebből arra következtettem, hogy a kérdés iránt már előbb is érdeklődéssel viseltetett, tehát az ügy tisztázása érdekében alkalmat kell neki