Századok – 1912

Értekezések - TAKÁTS SÁNDOR: A török-magyar lesvetés módja 729

a török-magyar lesvetés módja. 743 czirkálókkal együtt messze maguk előtt jártatták. Menetközben arra is vigyázniok kellett, hogy nyomot ne hagyjanak maguk után. Ezért rendesen a legelhagyatottabb helyeken mentek. Ha a kitűzött helyre megérkeztek, a jól megválasztott rejtekhelyen a lesbe beállottak. A leshely az utak mentén mind'g oly helyen volt, a merre az ellenség csapatai vonulni szoktak. Az ilyen hely a magyar végházaktól rendesen óriási távolságra esett. A győri huszárokról olvassuk, hogy Tolna alatt vetnek lest. A komáromiak örökké Buda és Fehérvár kö til ólálgattak. A veszprémiek s a balatoni végházbeliek Pécs vidékét járogatták. Az egriek Szegedig is lementek s ott vadászgattak a török csapatokra, A nagy távolság miatt oda-vissza a vitézeknek száguldva kellett menniök. Innét van, hogy a lesvetések alkalmával mindig sok ló pusztult el. A fáradt lovakat a falvakban hagyták s később mentek értök. A végbeli szokástörvény szerint a jobbágyok kötelesek voltak az ilyetén lovakat ápolni, gondozni és visszaszolgáltatni. Rendkívüli gonddal és előrelátással megválasztott és jól elrejtett helyen megvetvén a lest (a lesbe beállottak), minden nyomot eltávolítottak, vagy pedig szándékosan megtévesztő nyomot hagytak. Az idő és a körülmény szabta meg, melyiket kellett tenniök. Ha nagyobb sereggel voltak, nem egy, hanem két vagy három helyen vetették ineg a lest. A hol a dandár állott, azt nevezték derék lesnek. A kisebb lesnek aztán az volt a föladata, hogy a nagyobbhoz csalja az ellenséget. Miután alkalmatos helyeken vigyázó strázsákat és czirkálókat helyeztek el, teljes fegyverzetben várták a híreket. Már ez a várakozás is nagy megpróbáltatás volt, mert néha napokig tartott. Ezért akárhányszor megesett, hogy a vitézeken rettenetes fáradtság vett erőt s a lovak hátán elaludtak. De egyszerre jeladással vagy szóval jelentik, hogy török csata közeledik. A fődolog most az volt, hogy a törököt lesre hozzák. Erre a czélra jó iramló lovakon azonnal kibocsátották a martalékot. Néha csak két-három, máskor meg tizenöt-húsz jó lovag volt ez a martalék. Rendeltetése az volt, hogy a közeledő ellenséget csipdesse, egyet s mást elragadjon tőle, aztán futásnak eredvén, ügyes mozdulatokkal a lesre csalja. Veszedelmes foglalkozás volt ez ! A kibocsátott martalékra — a mint a szó is mutatja — sokszor halál, ritkábban rabság várt. Csak a csatákon forgott, kitanult s gyorslovú martalék tudta a biztos veszedelmet elkerülni. De azért szó nélkül vállalkozott mindenki, hogy martalékul a török elibe menjen. Minél ügyesebb s önfeláldozóbb volt a martalék, annál könynyebben csalta a törököt a leshelyre. Hogy az ellenség gyanút