Századok – 1912

Történeti irodalom - Berret; Paul: Le Moyen Age dans la Légende des siécle et les sources de Victor Hugo. Ism. Gyulyás Pál 65

.66 történeti irodalom. Victor Hugo legnagyobb szabású epikai műve : a Légende des siècles forrásainak földerítésére. Az emberi nem mondai és történeti múltjának e nagyszabású, bár sokszor elnagyolt s még többször elferdített rajzában — mely Brunetière szerint 1 úgy viszonylik a valódi époszhoz, mint Voltaire Essai sur les moeurs-je a valódi történethez — rendkívül sok olyan tárgyi anyag van felhalmozva, a melyet Hugo okvetlenül máshonnan merített s a melynek eredetének kiderítése egyúttal a költői képzelet működésének mechanikájához is adalékokat szolgáltat. E feladatot szerzőnk a Légende des siècles középkori részére vonatkozólag szerencsésen meg is oldotta hatalmas kötetében, melynek aprólékos részletezéséről fogalmat adhat az a külső körülmény is, hogy 23 költemény tárgyalása — Hugo legendái közül mindössze ennyi esik a középkorra — közel ötödfélszáz sűrűn nyomott nagy oktáv lapot vett igénybe. Berret vizsgálataiból, — melyekhez V. Hugo egykori könyvtárának fogyatékos jegyzéke s a Guerneseyben ma is őrzött kis bibliothekája szolgált kiinduló pontul — kiderül, hogy azokhoz a jobbára történeti nevekhez, és sokszor történeti tényekhez, melyek Hugo e költeményeiben oly színdús legendákká szövődnek, főforrása Moréri Dictionnaire historique-ja volt, a melyből valóban két kézzel merített. Az innen, valamint egyéb történeti olvasmányaiból — a melyek közt első helyen állanak La Vicomterienak a forradalom párttusái közt készült férczmunkái : Les crimes des papes és L,es crimes des rois, továbbá Pfeffel németországi története — kiböngészett személy- és helynevekkel, köz-és mívelődéstörténeti tényekkel azután végtelenül szabadon bánt, magára vállalva azt a beolvasztó, nivelláló szerepet, melyet a naiv éposz történeti anyagának kialakulásánál az elméletírók sokáig a tömegek évszázados, öntudatlan munkájának tartottak. »A kivitelnél alkalmazott részletek mindegyike, önmagában tekintve, igaz, de a részletek folytonos eltolódása helyben és időben, a hallatlan tévedések tömegére vezet. Tény, hogy volt egy Fraxinet nevű szaraczén erőd ; tény, hogy a szaraczénok elözönlötték a Dauphinét ; tény, hogy voltak Humbert nevű dauphinek. De az már történeti képtelenség, hogy a Fraxinet-erődítmény szaraczénjai veszélyeztették volna Humbert dauphint. Badarság azt képzelni, hogy egy Fabrice ismerhette Requesenst és Chandost, Orcagna kísérteteiről beszélni Othon, vagy a Sorbonneról Nagy Károly idejében.« E néhány példát, mely oly meggyőzően illusztrálja azt a költői szabadságot, melylyel Hugo a történeti morzsákat egyetlen mozaikba illeszti, a Ratbertre vonatkozó négy 1 L'évolution de la poésie lyrique II2 102.