Századok – 1912

Értekezések - KRAJNYÁK EDVARD: Egy cseh történeti folyóirat - II. és befejező közlemény 362

372 KRAJXYÁK EDVÁRD. mából megjelent újabb műveket ismertet és bírál meg. Ezek közül kettőt akarunk itt felemlíteni. Lyubovics N. N., varsói egyetemi tanár, »A grunewaldi csata történeti jelentősége «czímen füzet alakjában adta ki előadását, a melyet az egyetemi tudós egyesületben tartott. Irata lengyelellenes czélzatosságot árúi el, iparkodik a germán terjeszkedés megállítása körűi szerzett lengyel érdemeket leszállítani. »Az a beszéd, hogy a germán világnak a szláv ellen való előnyomulását a grunewaldi csata feltartóztatta, semmivel sincs okadatolva. A lengyelek láthatólag később sem voltak annak a veszedelemnek a, tudatában, a mely a németek részéről fenyegette őket. Lyubovics arra utal, hogy különben nem engedték volna meg a porosz fejedelemség alapítását. Lengyelország belsejében sem törődött azzal, hogy megszabaduljon a német elemtől, a mely benépesítette városait s áthatotta kulturáját. »Sem Grunewald előtt, sem utána, nem volt Lengyelország a szlávság védőbástyája a germanismus ellen. Az az állítás, hogy Grunewaldnál két kultura bukkant egymásra, a mint azt sok történetíró teszi, szóra sem érdemes.« »Grunewald fényes hadi győzelem, a mely Lengyelországnak nem biztosította állandóan még azt sem mind, a mire joga volt, mikor hadat kezdett a német renddel.« E nézetével csak kevés történetíró fog egyezni. Valami nagy nemzeti tudat, vagy indok, igaz, nem volt a lengyel részen, de tárgyilagosan véve a dolgot, az nem zárja ki a grunewaldi csatának, vagy jobban mondva a lengyel-litvániai uniónak hatását a német elemnek a szláv Kelethez való viszonyára. Az kétségtelen, hogy a hódítás széles kapuja, melyen a német elem Kelet felé tódult, Lengyelország és Litvánia egyesítésével bezáródott, úgy, hogy csak mellékes, szűk bejáratok maradtak meg számára. A jubileumi irodalomhoz való egyik legjobb adalék Oehler M, »Der Krieg zwischen dem Deutschen Orden und Pohlen-Litauen 1409—1411« cz. alkalmi irata. Az irodalom beható ismeretének s a források kutatásának alapján az egész »nagy háború« tárgyilagos történetét adja. Igen rokonszenvesen hat az olvasóra, hogy habár a német rend részén áll, mégis elismeréssel s dicsérettel nyilatkozik különösen Jagelló Vladiszláv (László) királyról. »Jagelló fellépése, legeslegelejétől kezdve egész eljárása rendkívüli tudatosságot árúi el ; lépései a körülmények szerint a megfontoltság, tartózkodás s elszántság keveréke, a melyet a történetben gyakran siker kísér.« Oehler elég időt szentel a német lovagrend, országa belső szervezetének leírására. A hadakozó felek seregének a számát némileg új módon, de egyező végeredménynyel elég alacsonyan állapítja meg (a keresztes vitézeket 15.000-re, a lengyellitván sereget 20.000-re teszi). Jagelló hadviselési módját