Századok – 1912

Történeti irodalom - Magyari István: Az országokban való sok romlásoknak okairól. Ism. –nb. 298 - Mitrofanov; Paul von: Joseph II. Seine politische und kulturelle Tätigkeit. Ism. Szekfű Gyula 298

történeti irodalom. 299 visszaéléseket oly világosan felismerő császár korától. A császárral foglalkozó irodalom egész a legújabb időkig igen alacsony színvonalon mozgott. Valóban alig találunk még egy oly korszakot, mely a történetírói objectivitásnak büszke követelményét annyira illusoriussá tette volna, mint II. József kora. A sine ira et studio kothurnusban járó törvényén mosolyognunk kell, ha a császárral foglalkozó irodalmat csak főbb, jobb képviselőiben is elvonúltatjuk magunk előtt. A császár után száz évvel író liberálisok és conservativok ugyanoly röpirati hévvel, gyűlölséggel és irigy szeretettel, dogmatikus meggyőződéssel írnak a rég letűnt korról, a milyen elfogultságot az 1780—90-es évek pamphletistáinál találunk. Mintha a történetírás a pamphletirodalom egyenes utóda volna. Biderrnann és Lusikandl demokrata panegyrisekben éneklik a császár érdemeit, s ebben semmivel sem állanak tudományosabb alapon, mint Gross-Hoffinger négykötetes liberális pamphletjében. A klerikális Brunner1 nehéz helyzetében, hogy a Habsburg császár személyét ne kelljen támadnia, a császárt a szabadkőművesek jóindulatú, félrevezetett eszközévé teszi, s ily módon II. József történetét néhány önző és gyűlöletes szabadkőművestől rángatott bábjátékká egyszerűsíti. A mint a II. József ellen irányúló reactióban az egyházi és rendi elemek testvéries egyetértésben közreműködtek, hasonlóan siránkozik száz év múlva a parlamentáris Ausztriában élő egyházi ember a szegény rendeknek II. Józseftől szenvedett elnyomásán. Mivel azonban a Józseftől felkavart eszmék harcza valóságban ma is él, érthető, hogy csakis a legmagasabb szempontokra emelkedő írók voltak képesek II. József személyét és korát, mint elmúltat, a jelentől elszakított történetet tekinteni. Mert ilyen írók sem hiányoztak, a kik azonban magas álláspontjukról nem részletes kutatást végeztek, hanem a császár történetét általánosabb viszonyok keretébe illesztették. Köztük, mint egyebütt is, legvilágosabb és legnagyobb Ranke. Bár idevonatkozó művében a német birodalom története kereteibe szorítja be II. József működését, mégis ő formulázza szilárd tömbbé a császárról azóta érvényben maradt felfogást : József az újító eszmékkel szövetséges souverenitasnak volt leghatározottabb képviselője, s ennek lett vértanúja is.2 A császár magyarországi ténykedését illetőleg Marczali alapvető munkája ugyanezen ítélethez jutott, hasonló-1 Sebastian Brunner : Die theologische Dienerschaft am Hofe Joseph II. 1868. Die Mysterien der Aufklärung in Österreich 1770—1800, 1869. 2 Bänke : Die deutschen Mächte und der Fürstenbund. Deutsche Geschichte von 1780 bis 1790. Die Souveränetät mit den Ideen der Neuerung verbündet hat nie einen entschiedeneren Vertreter gehabt als diesen Monarchen. Er ist gewissermassen ihr Märtyrer geworden. 20*