Századok – 1912

Értekezések - KRAJNYÁK EDVARD: Egy cseh történeti folyóirat - I. közl. 279

282 krajnyák ed várd. adja az irányítást is, hogyan egyenlítendő ki a két eszme. Ez az ő foederalistikus programmja, a mely a monarchia népeinek önállóságot akar adni, a mellett azonban a monarchiának is meg akarja adni mindazt, a mire mint nagyhatalomnak szüksége van. Egy nemzetnek sem szabad uralkodnia, egynek sem szolgálnia. Innen származik Palackynak szélső harcza a dualismus ellen s lelkesedése a nemzetiségi autonómia elvéért, a melyet egész életén át védelmezett, a melynek kész volt feláldozni a történeti cseh államjog continuitását. Ezen áldozat oly messzeható valami, hogy ama bölcseleti magyarázat nélkül nehezen érthető meg. Ezen bölcseleti alap megmagyarázza azt a »doktrinaerismust«, a melyet Denis annyira a szemére hány Palackynak. E Hegel-féle dialektikai módszer, a mely a valóságban a történeti fejlődésnek igen könnyelmű egyszerűsítését jelenti, ártott Palackynak. Palacky nem volt hivatásos bölcselő, s bölcselkedő történeti elmélkedése eredményének a legnépszerűbb s akkor Németországban kizárólag uralkodó alakot adta. Ha ez a hegelismus átment volna teljesen a vérébe, történetét egészen máskép írta volna meg, mint a hogy megírta, ő azonban a Hegel-féle előszavai ellenére kitűnő genetikus történetet írt, a melynek tartósbecse volt, míg bölcseleti felfogása nem állotta meg a helyét, azért, mert Hegel-féle volt, a melyet környezete légköréből szítt volt magába. Politikai alapelve a nemzetiségi egyenlőség elve, a cseh politikai programul alapja lett, a mely a nemzetiség felette mély felfogásából fejlődött. Az akkor valami új dolog volt ; a népek többségénél még szunnyadozott, a kormányok nem tudták kellőleg megbecsülni. Azonban Palacky sejtette, hogy a nemzetiség az osztrák politikai fejlődés tengelye lesz, s azért akarta, hogy a nemzetiségi eszme az egész monarchia alkotmányos szervezésének alapja legyen. Ez tagadhatatlanúl nagy tett volt. UrbáneJc Rezső a podjebradi György királyra vonatkozó »Cancellaria regis Georgii« néven ismeretes okmánygyűjteményről értekezik. Kiemeli, hogy György király korának tanulmányozásánál nagy akadály az a sajnálatos tény, hogy a nevezett király nem talált írót, a ki elég közel állt volna hozzá, hogy terveiről és tetteiről jól értesüljön s a ki annyi írói képességgel rendelkezett volna, hogy a király személyiségének és törekvéseinek jól kidomborított képét hagyj a az utókorra. Az egykorú idegen krónikások többsége pedig sokkal távolabb élt tőle, semhogy e feladatnak eléggé megfelelhettek volna. E hiány pótlását és kiigazítását az egykorú okmányokban és levelezésekben találjuk. Ezek közül jelentőségével s tartalma bőségével első helyet foglal el az Eschenloer-féle breszlaui gyűjte--