Századok – 1911
Értekezések - SZENTPÉTERY IMRE: Oklevéldatumok hibái és ellentmondásai. - II. és bef. közlemény 745
OKLEVÉLDÁTUMOK HIBÁI ÉS ELLENTMONDÁSAI. 761 A mi már most a méltóságok névsorát illeti, hát ebben nem csupán János macsói bán említése nem talál 1273 május 27-ére, hanem István bosnyák bán és Majs somogyi ispáné sem, mert ugyanazon év május 26-án1 és május 28-án2 tehát éppen a kérdéses keltezés előtt és után való napokon Egyed a macsói és boszniai bán, Imre a somogyi ispán, s így a-datumnak ezen része és többi részei között ellentmondás van. Ha azonban azt tesszük fel, hogy oklevelünk keltezése nem egységes, a mennyiben az évszám és az uralkodási év az intézkedés idejére vonatkozik, s ehhez az írnok az oklevéladáskor érvényes névsort csatolta (figyelemre méltó erre nézve a dátumrészek sorrendje : recognitio, évszám, napi kelet, uralkodási év, méltóságok névsora), akkor megkapjuk ezen ellentmondásoknak valószínű magyarázatát. Majs ispán ugyanis j uni us közepe óta szerepel az év második felében.3 A macsói bánságra nézve Pesty a Liber dignitariorum alapján kimutatta,4 hogy 1274-ben Egyed és János együtt hivataloskodtak. De különben is tény, hogy János bánságának 1273. vége felé is van nyoma, mert egy oklevél,5 mely Majs ispánnak szól, János bánt említi, s minthogy Majs csak junius óta ispán, ebből következik, hogy János bánsága is az év második felére esik. István bosnyák bánságára nézve nincs ugyan egyenes adatunk, de figyelemre méltó körülmény, hogy az 1273. év végén kiadott oklevelekben 6 Egyed bán nem szerepel, s ez oklevelekben sem a macsói, sem a boszniai bán nincs megnevezve. Ezekből a tényekből, melyek talán határozottabb következtetésre is alkalmasak lehetnének, csupán annyit kívánunk megállapítani, hogy János, István és Majs együttszereplése 1273. végén egyáltalában nem lehetetlen, s így e részről feltehetjük, hogy az oklevél keltezése nem egységes, mert a méltóságok névsora az oklevél kiállításának idejéből való, a keltezés többi része ellenben az intézkedés idejét jelöli. S hogy a datumnak az intézkedés idejére vonatkoztatása 1 CD. V. 2. 103. 2 W. IX. 33. —Wertner a macsói bánok sorozatában (Századok, 1909. jún.) János bánságát 1273. május 27-én elfogadja, holott János bánsága a fentebbiek szerint 1273. második felére teendő. 3 W. XII. 85, IX. 20. IV. 23. etc. 4 Századok, 1875. 369. 1. 5 CD. V. 2. 75. 6 Pl. W. IX. 23. — Wertner szerint István csak 1273. máj. 14-ig (Századok, 1909. 472.1. U. о. a 412. 1. május 27-et mond) volt boszniai bán ; valószínűleg azonban az év végéig kell tennünk bánságát. SZÁZADOK. 1911. X. FÜZET. 49