Századok – 1911
Értekezések - SZENTPÉTERY IMRE: Oklevéldatumok hibái és ellentmondásai. - II. és bef. közlemény 745
822 DR. SZENTPÉTERY IMRE. »a főpapok és zászlósok névsora a valódival összeegyeztethetlen, az évszámban pedig nem lehet hibát keresni, mert a rendes és az uralkodási évszám összevág.« Mindenekelőtt is meg kell jegyeznünk, hogy igaz ugyan, hogy az uralkodási év, annus regni X., 1245-re talál, de talál 1244-re is, mert 1244 okt. 15-től 1245 okt. 14-ig helyes,1 s így, ha az évszámot talán javítandónak tartjuk, ebben az uralkodási év nem gátol. Már pedig a méltóságok névsora 1244 végére helyes,2 s így feltehető, hogy az 1245. év hibásan van közölve 1244 helyett. Ám, ha nem akarjuk az évszámot javítani, elfogadhatjuk azt, hogy a méltóságok névsorát az intézkedés idejéből származó feljegyzésből vette az írnok, míg az évszámot s az uralkodás évét oklevéladás szerint írta. E feltevést támogatja a datumrészeknek némileg szokatlan sorrendje is : előbb jön a méltóságok névsora, azután az év, napi kelet és az uralkodási évszám, mi arra mutat, hogy az írnok előbb bejegyezte a névsort az intézkedési jegyzékből s azután írta ehhez az oklevéladás dátumát. 1273 május 27-én kelt IV. László királynak azon oklevele, a melyben Palugyát Bogomér ispánnak adományozza.3 Karácsonyi4 hamisnak mondja ezt az oklevelet, mert : 1) a király az ő tenera aetas-áról szól benne, már »pedig IV. László 1273-ban még ugyan kiskorú ;« 2) Mihályt volt zólyomi ispánnak mondja, pedig akkor még hivatalban volt ; 3) a macsói bánok sorozatával sem egyezik. Az első pontra nézve azt mondhatnók, hogy az okleveleknek ilyesféle kitételeit általában nem igen lehet túlságos pontosan venni. Azonban a jelen esetben az oklevél szövegéből egyáltalában nem is következik az, hogy az oklevél kiadásakor László már nem volt in tenera aetate, s így ebben ellenmondást semmikép sem találhatunk. Az ellenben való igaz, hogy Mihály comes 1273-ban még tényleg szerepel egyszer, tudtunkkal utoljára.5 Ez tehát ellene mond az oklevél tunc comes Zoliensis kitételének. Ámde ha feltesszük, hogy az oklevél dátuma ez esetben is az intézkedés időpontját jelöli, holott az oklevél valósággal később adatott ki, akkor a tunc kifejezés alkalmazása az oklevél fogalmazójának szempontjából mindjárt jogosult lesz, minthogy 1273 óta, de talán már ez év második felében is tényleg nem Mihály volt a zólyomi ispán. 1 Knauz, Kortan, 523—i. 1. 2 V. ö. W. VII. 166—170. és u. o. 152—7. 3 W. IX. 16—18. 4 Történelmi Tár, 1908. I. 29. 1. 6 W. XII. 86.