Századok – 1911

Értekezések - SZENTPÉTERY IMRE: Oklevéldatumok hibái és ellentmondásai. - II. és bef. közlemény 745

OKLEVÉLDÁTUMOK HIBÁI ÉS ELLENTMONDÁSAI. 759 bizonyító erővel, hanem csupán az esetben vehetők figyelembe, ha a hamisítás egyéb okok révén bizonyítható. Kérdés tehát, hogy a datumnak felhozott ellentmondásai olyannyira magyarázhatat­lanok-e, hogy miattuk az oklevelet hamisnak kell mondanunk ? Tény, hogy Tamás kanczellár csak 1212-ben lett fehérvári prépost. De viszont az is tény, hogy a méltóságok névsora 1209-re helyes.1 Ezt a névsort a templomosok természetesen nem hamisít­hatták, hanem legfeljebb egy 1209. évi hiteles okiratból írhatták ki. Igen, de hát akkor miért nem vették ugyanonnan a kanczellár­nak 1209-ben helyes czímét is ? ! Nagyon valószínűtlen, hogy éppen e ponton botlottak volna és az 1209-ből való névsor mellé a kanczellárnak későbbi, 1212—1217-ig viselt czímét írták volna. Ilyesmit a hamisító aligha tehetett. Annál inkább megtehette azonban ezt maga a királyi kanczell­lária. Intézkedés szerint való keltezés esetén előfordulhatott, s a vizsgált példák szerint tényleg elő is fordult a kanczelláriában, hogy az előző okmányból vagy feljegyzésből vett adatok mellé a kanczellárnak az oklevéladás idején viselt czímét írták. így történhetett ebben az esetben is. És hogy tényleg van okunk feltenni, hogy a keltezés adatai az előző intézkedésre vonatkoznak, azt nemcsak az oklevélben előadott többrendbéli adomány, határok többszörös megjárása stb. igazolja, hanem még sokkal inkább az oklevélnek azon kifejezése, hogy az introductiót »per pristaldum nostrum tunc Zagrábiensem comitem nomine Vanleginum« végeztette a király. A tunc kifejezés világosan mutatja, hogy az intézkedés és oklevéladás között hosszabb idő telt el, s így az a 3 évi időköz, mely 1209 óta Tamás kanczellár székesfehérvári prépostságáig eltelt, magyarázva van. Valószínű, hogy a templomosok maguk kérték az intézkedés idejének kitételét, minthogy érdekükben volt birtokaikra vonat­kozó jogczímük hitelesítésének minél korábbra tétele. Az uralkodási év (sexto) ugyan 1209-re nem talál, mert quarto lenne a helyes. De erre nézve vagy azt kell feltennünk, hogy az írnok ott, a honnan a többi adatot vette, helyesen iu-t (IV.) talált, de hibásan ui-t (VI.) írt, vagy esetleg maga akarta az annus regni-t visszafelé kiszámítani, s ez bizony rosszul sikerült neki. Bármint legyen is, látni való, hogy a keltezés ellenmondásai nem oly mértékben feloldhatatlanok, hogy az oklevél hitelességét­teljességgel kompromittálnák. IV. Bélának 1245 április 27-én kelt oklevele,2 melyben Vízközt Hudina comesnek adja, Karácsonyi szerint azért hamis,3 mert 1 V. ö. W. XI 90—94. és 95—96. 2 W. XI. 337.—40. 3 I. m. 17. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents