Századok – 1911

Értekezések - SZENTPÉTERY IMRE: Oklevéldatumok hibái és ellentmondásai. - II. és bef. közlemény 745

756 DR. SZENTPÉTERY IMRE. helyesebbnek látszik az az értelmezés, hogy az oklevélben foglalt ügynek, Tardos falu visszaadásának elintézése 1217-ben történt, az 1218-as évszám pedig az oklevéladás időpontját jelöli. Végül ide kell soroznunk azt az oklevelet is,1 a mely 1275 decz. 10-én még mindig Ugrint mondja országbírónak, Lászlót pedig érdélyi vajdának, holott deczember 4-e óta Ugrin már erdélyi vajda, ezen állással cserélvén föl az országbírói méltó­ságot.2 Erre az oklevélre nézve azonban már Pauler helyesen jegyezte meg,3 hogy »datumában hibának kell lennie, vagy az írnok az első adományban netalán előfordult urakat vette föl a káptalani jelentés után kiállított oklevélbe«. Az utóbbi feltevést fogadva el, ezt az oklevelet is nem egységes keltezésűnek kell nyilvánítanunk. A mi végül az annus regni-t illeti, erre nézve már fentebb láttuk, hogy az uralkodási év az évszámmal többnyire egyezni szokott még olyankor is, a mikor a méltóságok névsora való­színűleg előző feljegyzésből vagy oklevélből került a datum többi részei közé. Az írnok bizonyára mindig tudta a folyó uralkodási évet s így azt jegyzetekből vagy más oklevélből vennie szükség­telen volt. Hiba leginkább csak az uralkodás évfordulója idején történhetett, a mikor egy-két nappal kelleténél előbb vagy utóbb jelezték a változást. Nem egységes keltezésről e szerint az uralkodási évet illetőleg, vagy helyesebben : a folyó évnek az uralkodási évtől eltéréséről csupán akkor lehet szó, a mikor az évszám (s a napi kelet) a meg­előző intézkedésre vonatkozik, s ehhez csatolja az írnok az oklevél kiállításakor érvényes uralkodási évet. A megfordított viszony, hogy t. i. az évszám legyen az oklevéladás idejére, az uralkodási év az intézkedésre vonatkozó, valószínűtlen, s előfordulása hibára, illetőleg hamisításra enged következtetni. Nem egységes keltezést sejthetünk például IV. Bélának 1235-i adománylevelében, mely Dénes főlovászmesternek szól,4 és második uralkodási évet említ a helyes első év helyett. Ha az eredeti oklevélben is csakugyan secundo volt, mire nézve Fejér közlésében nem ok nélkül gyanakodhatunk, akkor itt az 1235. év az intézkedés ideje, az oklevelet azonban csak később, 1236-ban állították ki s az írnok az oklevél írásakor érvényes uralkodói évet írta. Az oklevél hosszas tárgyalás és a beiktatás megtörténte után van kiállítva, s így az évszámnak az intézkedés idejére vonatkoztatása nem egészen indokolatlan. 1 I)L. 913. sz. = CD. V. 2. 273. 2 W. IX. 116—7. 3 II. k. 228. jegyzet. 4 CD. IV. 1. 21—27.

Next

/
Thumbnails
Contents