Századok – 1911

Értekezések - SZENTPÉTERY IMRE: Oklevéldatumok hibái és ellentmondásai. - II. és bef. közlemény 745

752 DE. SZENTPÉTEEY IJIEE. arra, hogy a méltóságok névsora és a keltezés többi adatai között ellenmondás keletkezzék. Már Pauler Gyula kiemelte, hogy a méltóságok felsorolásának királyi okleveleinkben, legalább részben, nem csupán korjelölő értéke van, hanem főleg az ispánok megnevezése azoknak tényleges jelenvoltára mutat.1

Hogy Pauler ezen nézete alapjában véve helyes, azt nemcsak azzal bizonyíthatjuk, a mire ő mutat rá, hogy t. i. egyébként érthetetlen volna egyes ispánoknak minden rendszer nélkül, úgyszólván ötletszerűen való felemlítése, s nem tudnók megmagyarázni, hogy egykorú oklevelek miért említik más és más megyék ispánjait. Positiv adatokat is találunk, melyek Pauler feltevésének helyes voltát igazolják. А HO. VIII. 153. és ugyanott a 154. lapon közölt két oklevélben ugyanazon napon, 1273 jun. 26-án ugyanazon méltóságok felsorolását találjuk, s az ispánok közül mindkét helyen csupán Gergely comes van megemlítve, a ki a második oklevél tanúsága szerint tényleg jelen volt a királyi udvarban, mert a király az ő relatiójára hivatkozik.2 Ezt a példát azért is fontosnak kell tartanunk, mert ebből világosan látjuk, hogy Gergely ispán az intézkedés tanúja, nem pedig az oklevéladásé. Az első oklevél időadatait tényleg actum vezeti be a valóságnak megfelelően, de a másik oklevélben már datum-ot találunk, mi arra mutat, hogy első esetben azért említették Gergelyt, mert a királyi intézkedésnek, második esetben pedig azért, mert az oklevéladásnak tanúja volt. Előfordul az is, főleg a XIII. század első felében, hogy a méltóságokra nézve az oklevél egyenesen hangsúlyozza, hogy mint jelenlévők említtetnek. így II. Endrének 1233. oklevelében,3 továbbá Béla ifjabb királynak ugyanazon tárgyú oklevelében 4 s a IV. Béla 1238-i kiadványában is.5 Még feltűnőbben hangsúlyozza a méltóságoknak valósággal jelenlételét Béla ifjabb királynak 1225-i oklevele,6

és a Kálmán herczegé 1226-ból.7

Ez utóbbi oklevelek nem a királyi kanczelláriából kerültek ugyan ki, de azért főként a Bélától való nem igen térhetett el a kanczellária szokásától. Mindezek az esetek azt mutatják, hogy az oklevelek kelte-1 I. m. II. 216. jegyzet. 2 . . . nobis retulit oraculo vive vocis . . . 3 CD. III. 2. 356. 4 U. о. III. 2. 363. 5 CD. IV. 1. 134. 6 W. XI. 184. »Ad robur igitur huius nostre eonfirmacionis inducirnus testes : venerabilem archiepiscopum etc. in aula nostra existentes.« 7 CD. III. 2. 92.