Századok – 1911

Történeti irodalom - Szekfű Gyula: Szabó Dezső válaszára 654

654 történeti irodalom. felkelés története anekdotákban« czímet és azt hiszi, hogy büszke lehet reá a magyar, s hogy »pompás képsorozat ez, melynek minden darabja mesteri alkotás«. Ez oly nagy túlzás, a milyent még nem olvastam. VISZOTA GYULA. SZABÓ DEZSŐ VÁLASZÁRA. Társulatunk egyik közelmúlt ünnepélyén igen előkelő szaktekintély hozta szóba, miért nincs nálunk egészséges kritika ; kevesen vagyunk, mindenki ismeri egymást, s így a tárgyi momentumoknak személyi élük támad. A megfigyelés helyességét bizonyítja az úgyis ritkán megjelenő nem panegyrikus bírálatok ellen való stereotyp tiltakozás. Az ilyen bírálatra feltétlenül válasz készül, mely a bíráló eljárásában vádemelést lát. Kivétel van, de nem kivétel, hanem typikus példa a nekem czímzett válasz. Az autor előveszi a bíráló első vádját : nem használt egy csomó nyomtatott munkát. Megnézi — egy kis izgatottsággal — az elsőt, megolvassa, hány lap az elmellőzött értekezés. Hisz ez öt lapnyi sincs. Bagatelle. Ezért kár volt lármát csapni. E számtani productiótól megnyugtatva kiragad egy-két kifogást a sok közül — lehetőleg felforgatott sorrendben (az ellenőrzés elősegítésére?). Nem használtam az egyetlen jó és teljes kiadást? De igen, egy régi rosszat, tehát : a bíráló tudatlan. — Kiadtam egy már kiadott oklevelet ? Igen, de az én kiadásom hat sorral több. (A laikusok nem tudják remélhetőleg, mi a kiadónak elemi kötelessége ilyen esetben.) — Hogy a Marino Sanutónál lévő jelentések szerzőinek nevét sem ismerem, tehát kritikátlanúl használtam azokat ? Felelet : Hogy tilthatja meg nekem a bíráló, hogy Marino Sanutót használjam? — A szerkezet értelmetlen, ellenmondásokkal telt, az okozati összefüggés nincs felderítve ? Felelet : Csak nem fogom tőle kérdezni ! Majd a szerénység teljes fentartásával anthologiát ad művének különösen szívéhez nőtt részeiből, s ezzel megmutatja, hogy kellett volna a bírálónak eljárnia, ha számot tart az autor becsülésére. Végűi sans phrase a fontoskodás és lelkiismeretlenség kövei köttetnek a bíráló nyakába, a ki erre az autortól vállveregetés közben elmeríttetik. Ezzel kész is a válasz, a recept ajánlható mindeneknek, probatum est. Sz. ezt a válaszát a nagyközönségnek írta, mint maga mondja, azoknak, kik könyvét nem olvassák. Ennek folytán, a laikusoktól várható csekély ellenőrzés reményében, megengedte magának, hogy az előbb vázolt módon állításaimat félreérteni és félreértetni próbálja. Ilyen eljárás nem képezheti további tárgyi discussio alapját, kivéve egy megjegyzését. Űgy tünteti fel, mintha könyve készítésénél használta volna Hubert és a nála összeírt irodalmat,