Századok – 1911

Történeti irodalom - R. Kiss István: Az utolsó nemesi felkelés. Ism. Viszota Gyula 650

653 történeti irodalom. nak azonban nem szabad sem szeretni, sem gyűlölni, neki az igazságot kell az események alapján előadni. Ez az objectivitás nem egyszer hiányzik a műben. Néha azt is észrevesszük, hogy a szerző ökölbe szorított kézzel szövegezte meg művének egyes részleteit. Ez a hangulata azután a szerzőt indokolatlan ítéletre készteti. Különösen szigorú I. Ferenczczel szemben. Elvégre arról nem tehetett, hogy németnek született. Azt sem lehet szemére vetni, hogy nem volt önálló, s minden, így a magyar ügyekben is tanácsadóira hallgatott, mert hisz a császár nem mindentudó, ő is csak ember. Ha tehát hibázott, a felelősség megoszlik közte és magyar tanácsadói közt. így pl. ha az insurrectio vezénynyelvéűl a törvény ellenére a németet tette, ezt egyenesen az insurrectio főparancsnokainak (a nádor kivételével) ajánlatára és a magyar főtisztviselők tudtával tette, mert ők neki az igazságnak meg nem felelő helyzetet jelentettek. A tanácsadók (a magyarok is) a hatalom megtartásáért vagy elnyeréseért sokszor olyanra voltak képesek, a mit a magyar nemzet keserült meg. Meggondolatlan a szerzőnek az az állítása is, hogy a magyar nemzetnek »csak pillanatnyi habozása, kétszínűsége eldöntötte volna az uralkodócsalád s a monarchia sorsát«, továbbá az is, hogy »az osztrák császárságot Magyarország tartja fenn«. Ily állítások, melyek nem bizonyíthatók be, sőt az ország nagy és hű fiai sokszor épp azt bizonyították, hogy a két ország egymásra van utalva, a mű értékét csorbítják. Ezen hibákat nem tekintve a szerző bátor hangon tárgyalta a szorgalommal egybegyűjtött anyagot, a melyből kiviláglik, hogy az insurrectiót méltatlanul vádolták a gyávasággal. Császár Elemér : Az utolsó nemesi felkelés a magyar irodalomban (299—338. 1.) cz. értekezése kimutatja, hogy mily hatással volt az insurrectio költészetünkre és irodalmunkra. Csoportosítja, méltatja az országgyűlési, megyei szónoklatokat, a megjelent szózatokat, a latin, német és magyar indulókat, költeményeket, népies termékeket, majd Kisfaludy Sándor buzgólkodását. De nem elégszik meg ezzel, hanem feltünteti azt is, mily utóhatása volt az insurrectiónak s méltatja Kisfaludy Sándornak, Vas Gerebennek és Jókai Mórnak idevonatkozó műveit. Rövid, körültekintő és jellemzetes képet nyújt, de véleményem szerint elkerülte figyelmét, hogy ide tartozik Kisfaludy Sándornak Hunyadi cz. drámája is, a melyben 1814-ben, rögtön az insurrectio után bemutatja Hunyadit, a magyar insurrectio fényes alakját, hősét. Rexa anekdota-gyűjteményével (342—-367) végződik a mű. Bevezető ismertetésében nagyrabecsüli a közlő ez anekdotákat, azt véli róluk, hogy e fejezet joggal viselhetné »Az utolsó nemesi