Századok – 1911

Értekezések - PETROVAY GYÖRGY: A máramarosi oláhok 607

612 PETROVAY GYÖRGY. képen csakis az ötvenedik részt kellett beszolgáltatniok nyájaik szaporulatából, csak önként betelepedett, szivesen fogadott, harczra termett vitéz néptörzs nyerhetett, s csakis ilyen nép kelthetett maga iránt olyan nagy bizalmat, hogy az ország határai egy részének védelme reája bízatott. A bizalomnak aztán meg is feleltek emberül s bár évkönyveink és történetíróink nem hirdetik dicsőséges küzdelmeiket, mégis tudjuk okleveleinkből, hogy hű fiaivá lettek a magyar hazának, részt vettek Nagy Lajos és Zsigmond királyok hadjárataiban, sőt vajdájok vezérlete alatt önállóan és győzedelmesen harczoltak a rabló pogány litvaiak ellen, ott harczoltak mindenütt a szentelt vitéz, a hős Hunyadi János oldalán, annak sok számos diadalmas csatáiban, hű kísérői voltak Mátyás királynak s testökkel fogták fel Moldvabányán a reája lőtt nyilakat, sőt még nyelvünket is megtanulták s széltében beszélték, a mint azt Piccolomini Svlvio Aenea, bíbornok, a későbbi II. Pius pápa, feljegyezte. Az erdélyi fejedelmek alatt folyton őrt állottak a máramarosi hegyszorosokban s más vármegyéktől eltérőleg 100 oszlásra oszolva, lovas és gyalogos járási kapitányok és hadnagyok vezetése alatt egészen katonailag voltak szervezve. II. Rákóczi Ferencz vezérlő fejedelemnek a szabadságért kibontott zászlójához mindjárt kezdetben 800 lovassal és 40Ш gyalogossal csatlakozott Máramaros s egy akkorbeli hadizászlót ma is kegyelettel őriz a Marina-család az apsai templomban. 1717-ben aránylag csekély számuk daczára is bátor elszántsággal támadták meg a túlnyomó tatár hadat a borsai szorosban s akkorra már tönkre is verték, a mikorára a szatmárvármegyei és ugocsai felkelt nemesség megérkezett a színhelyen, úgy hogy ezek már csak a prédáért dulakodhattak, 1848 és 1849-ben pedig nem hallgatva az erdélyiek bujtogatására hívek maradtak a magyar hazához, őrizvén az erdélyfelőli szorosokat s kiállítottak egy honvéd zászlóaljat, a mely a világosi gyász hírére sem rakta le fegyverét Zsibónál, hanem Várady Gábor őrnagy vezetése alatt teljes felszereléssel és kibontott lobogó zászlója alatt tért vissza tűzhelyéhez. Arra nézve tehát, hogy miként és mikor telepedtek le az oláhok legelső ízben Magyarország északkeleti részén, a már előadottak után csakis a moldvai évkönyv elbeszélése volna elfogadható, de annak azon állítása, hogy az oláh segélyhadat Paleolog Andronikus keletrómai császár küldötte, alig állhat meg, mert Konstantinápoly nagyon távol fekszik tőlünk arra nézve, hogy a szándékolt tatár betörés hírének vétele után még elég ideje legyen a magyar királynak követséget küldeni olyan messze földre s a megajánlott segédseregnek elég ideje legyen felkészülni, összegyűlni, sőt még a veszély színhelyére éppen idejében meg