Századok – 1911
Értekezések - GOMBOS F. ALBIN: Történetünk első századaiból. - II. és befejező közlemény 569
TÖRTÉNETÜNK ELSŐ SZÁZADAIBÓL. 575 adatra sem támaszkodhatunk. Viszont a lehetetlen feltevés ellenkezőjére akad egy s más valószinű bizonyíték. Föntebb már rámutattunk Péter visszatérésére a némettől elismert s immárom nem háborgatott Abával szemben. Azok az érvek jórészt ide is vonatkoznak. Kiegészítésül még csak azt jegyezzük meg, hogy III. Henrik, ha közben Péter királyi érdekeit el is ejté, kibékülvén Abával, mint ember mellett mindvégig kitartott. Még Endre is azzal igyekszik kiengesztelni, hogy . Péter bántalmazói közül készséggel felajánlja neki azokat, a kiket még nem végeztetett ki.1 Amiképpen meg Pauler jellemzi III. Henriket, az egyenesen kizárja Péter erkölcsi züllöttségét. Henrik — úgymond Pauler — »szép fiatal barna ember volt, korának sokféle ismeretében jártas, és telve vágygyal és lelkesedéssel, hogy király legyen, minőnek királynak lenni kell, kinek kezében a hatalom csak eszköz, hogy a békét, az igazságot a földön megjutalmazza és diadalra segítse !«2 Már most hogyan egyeztethető össze ezzel az, hogy a vele mindenben ellentétes jellemű Pétert éveken át az udvarában tartogatta, sőt olyan benső viszonyban volt vele, hogy — a mint ugyancsak Pauler mondja — a kitűnő Henrik »Péter befolyása alatt állott !«3 Távol van tőlünk, hogy akár a legkitűnőbb uralkodó politikájában is a tiszta eszményiség föltétlen érvényesülését keressük, de, ha éppen következtetni akarunk, úgy ebből sem következtethetünk mást, mint azt, hogy a »derék« Henrik a Péter egyéniségében a saját politikai számításain s érdekein felül is találhatott valami tiszteletreméltót. A kútforrások minden súlylyal bíró adatát, az akkori viszonyokból vont minden érdemleges következtetést egybe vetve, egymás mellé rakosgatva, úgy találjuk, hogy a századokkal későbben feljegyzett vádak alól teljesen fel kell mentenünk Pétert, még pedig nemcsak bizonyítékok hiányában, hanem azért is, mivelhogy elég tény és sok elfogadható valószínűség áll rendelkezésünkre abban az irányban, hogy Szt. István udvarában szép reményeket keltő trónörökös volt, trónra jutva pedig — mint látni fogjuk — erős kezűnek, hódítónak mutatkozott, a ki nagy elődje példáján indulva nagy tettekre vágyott-Mindjárt trónrajutása után önállóan, a maga tervei és czéljai szerint kíván uralkodni. Azokkal, a kik önállóságában s terveiben akadályozni próbálták, még a hozzá közelállókkal is, úgy bánik el, mint — ha szabad ezt a hasonlatot használnunk — 1 Herim. Aug. Ad ann. 1047. 2 I. m. I. 104. 3 I. m. I. 107.
