Századok – 1911
Tárcza - Vegyes közlések - 560
560 TÁRCZA. egyházmegyék védőszentjeit képviselik, melyeknek főpapjai az illető vármegyének örökös főispáni tisztét viselték. Ezután a városi és községi pecséteket védőszentjeik szerint állította össze, majd egyházi művészettörténetünk sürgős feladatának mondta ki egy külön magyar keresztény ikonographia megalkotását, mely összes hazai műemlékeink ikonographiai anyagát rendszeresen feldolgozná. Végűi a pecséteken előforduló többi vallásos jelvényeket s jelképeket ismertetvén, kimondotta, hogy a heraldikai symbolismus főforrását szintén a keresztény ikonographiában kell keresnünk. A nagyterjedelmű pecsétanyagon s a megfelelő külföldi analógiák értékesítésén alapuló becses tanulmány, a Szent István Társulat irodalmi és tudományos szakosztályának felolvasásai között, külön füzetben fog napvilágot látni. VEGYES KÖZLÉSEK. F VAJDA ÖDÖN, a zirczi, pilisi, pásztói és szentgotthárdi egyesített apátságok apátja és a magyarországi cziszterczi rend feje f. é. július hó 9-én elhunyt. Történetíró nem volt ; de mint a történelem tanára Székesfehérvárott, a szabadságbarczot követő gyászos korszakban, hazafias előadásaival nagy szolgálatot tett ; mint zirczi apát pedig hazai történetírásunknak lelkes támogatója volt. Gondja volt rá, hogy dr. Békefi Rémig tagtársunk nagyszabású munkája, melyből az első kötet (A pilisi apátság története 1184—1541.) már Vajda apátsága előtt megjelent (1891), további köteteiben is napvilágot lásson. így jelent meg 1892-ben » A pilisi apátság története 1541—1814«, 1894-ben *A czikádori apátság története«, 1898-ban »A pásztói apátság története 1190—1702«, 1902-ben »A pásztói apátság története 1702—1814«. Jó magyar lelke nemes büszkeséggel járult, hizája ezeréves fennállásának ünnepléséhez a dr. Békefi Rémig által szerkesztett cziszterczi rendi Emlékkönyv kiadásával (1896), melyben cziszterczi rendtagok rendjök magyarországi munkálkodását írták meg. így dr. Békefi Rémig : A cziszterczi rend történetét Magyarországon 1142—1896 ; Kassuba Domokos : Az egri gymnasium történetét ; dr. Werner Adolf : A székesfehérvári gymnasium történetét ; Inczédy Dénes : A pécsi gymnasium történetét ; Szenczy Győző : A bajai főgymnasium történetét ; dr. Piszter Imre : A magyarországi cziszterczi rendtagok kiképzését ; Szabó Otmár : A magyarországi írókat és műveiket ; Lővárdi Alajos : A magyarországi czisztercziek működését a lelkészkedés terén. Ugyancsak Vajda Ödön áldozatkészségét hirdeti dr. Piszter Imre : >>Szent Bernát élete és művei« czímű két kötetes gyönyörű munkája, mely a cziszterczi rend fennállásának nyolczszázados évfordulójára készült s tartalmával, módszerével, feldolgozásával és belső értékével a legelső-