Századok – 1911

Történeti irodalom - Szabó László (Bártfai): A Hunt-Paznan nemzetségbeli Forgách-család története. Ism. –ó –ő 52

54 TÖRTÉNETI IRODALOM. 54 Kun László fidelis clericusa.« Nem ugyanolyan fajtájú hiba ez, mint a mit a szerző elődeinél megró ? De azt hiszem, ez a hiba nem az ő hibája és ezt a hibát ily módon elkerülni nem is lehet, főleg nem úgy, ha azt a lehetetlenséget akarjuk elkövetni, hogy egy és ugyanazon ember cselekedeteit szétválaszszuk és először az országos fontosságú politikust, azután pedig az egyszerű családtagot lássuk benne. A mint ez az ember egy volt és nem válhatott két részre, hogy mint államférfiú és mint családtag szerepeljen, épp úgy fölösleges szétszedni cselekedeteit e kettős alapelv szerint. A jelentéktelennek látszó családi jellegű cselekedet épp úgy jellemző ugyanazon èmberre nézve, mint a legnagyobb következményekkel járó államférfiúi ténykedés. Egy ember jellemét nemcsak az alkotja, 'hogy a királynak adta lovát, a mikor a mohi csatából menekültek, hanem az is, kivel, mennyit és miért pörösködött. És a míg ezt a kétfelé választást el nem hagyjuk, más bajt se kerülhetünk el. Mikor másodszor mond el az ember valamit, könnyen eltérhet az elsőtől, bármilyen gondos is az író. Szabó László eddigi munkáiban is úgy volt ismeretes, mint, a leglelkiismeretesebb szerzők egyike, és mégis előfordúl nála, hogy a köztörténeti Ivanca mester »1190 táján születhetett«, holott a személye szerint tárgyalt »Ivánka 1180 előtt születhetett«. A nagy országos eseménynél, Temesvár 1552-iki ostrománál szereplő Forgách Simonnak »60 válogatott katona engedelmeskedett«, míg a családtagok közt meghúzódó Forgách Simonnal »1552-ben Temesvárt találkozunk 50 lovas élén«. Ilyen apró-cseprő hibák elkerülhetetlenek mindaddig, míg egy országos szerepet vivő egyént és egy családtagot külön akarunk választani. Nyíltan meg lehet vallani, hogy az anyag személyekre vonatkozó részének ilyen felosztásával aligha lehet elkerülni az ismétléseket és hogy a lényeget tekintve, ez az eljárás nem igazi eltérés a régitől. És szerintünk nem is ezen fordúl meg a dolog, hanem azon, hogy a családtörténeti monographiák azt hiszik, hogy nekik Magyarország történetét kell megírniok és abba beleszőniök azon eseményeket, a melyekben a család szerepet játszott. Még Szabó László könyve is ezt a schemát követi, úgyannyira, hogy röviden benne van Magyarország története. El kell ismerni, hogy ehhez a fölfogáshoz joga van a szerzőnek, de meg kell vallani, hogy ez nem vezet a kívánt czélhoz. Azt hinném, hogy fordítva jobban sikerülne a dolog. Mivel olyan család, még dynastia sincsen, melynek története bármily részletesen írva is, magában foglalná a nemzetét, a családtörténeti monographiáknak előbb-utóbb le kell mondaniok arról, hogy országos történelmet csináljanak egy család históriájából. Meg kellene elégedni