Századok – 1911

Történeti irodalom - Szabó László (Bártfai): A Hunt-Paznan nemzetségbeli Forgách-család története. Ism. –ó –ő 52

TÖRTÉNETI IRODALOM. 53 ládi monographiákból levonható tanulságokat, a melyeknek közös hibája, hogy áttekintésük és használhatóságuk többnyire nehéz, de az ország történetével foglalkozó, általános részleteket, vagy más családokra vonatkozó adatokat kereső író alig tudja bennök a neki megfelelő anyagot megtalálni. Kerestem tehát olyan keretet, a mely a család történetére mindvégig alkalmazható, az ismétlésektől lehetőleg megóv, végúl áttekinthetősége miatt az olvasó könnyen kezelheti«. Ügy hiszem, egy egészséges gondolat mindig többet ér sok száz adatnál, mivel egy okos eszmével mindig meg lehet világítani homályosnak látszó történeteket, míg száz adat megkeresése után nem föltétlenül bizonyos, nem talál-e valaki egy százegyediket, mely az eddigiek hiányosságát nagyon is feltűnően fogja mutatni. E szempontból kell néznünk, miben áll lényegileg a szerző újítása. Ez a monographia három részre választotta a felkutatott anyagot, közülök az első »mutatja a család történetének kapcsolatát. az országéval, ez a köztörténeti rész«, a második szól >>a család birtokügyeiről, pereiről, állapotáról, életéről, ez a családtörténeti rész«, a harmadik a leszármazással kapcsolatban összefoglalja mindazt, a mit »a család akkor élő tagjairól tudunk, ez a személyi része a munkának«. Szabadjon elismernünk, hogy ez eljárásával a szerző megmutatta, hogy nem hajlandó megszokott ösvényeken járni csupán azért, mert mások az utat könnyen járhatóvá taposták előtte, hanem ereje tudatában merészen kezd olyan újításba, a melynek hasznosságáért még nem kezeskednek elődök, hanem a melynek jó vagy rossz voltáért neki kell kiállania a bírálatot. Kétségtelenül igaz, hogy az a mód, a melylyel némely családok történetét eddig megírták, alkalmat ad kifogásokra, mert bizony sokszor nem kapunk egyebet, mint ugyanazt a históriát először egy bővebb, aztán egy rövidebb előadásban, a szerint, a mint a család történetét vagy a családtagok leszármazását tárgyalják és a mi ott 40 oldal, itt esetleg 4 lesz, de kétségtelenül nem fog újat mondani a második az elsővel szemben. E sorok írójának nézete szerint az anyagnak most ajánlott három részre osztása aligha tudja mindenben megszüntetni az eddigi bajokat. Ügy találomra ideiktatunk néhány sort az 1. és 3. számú (az ú. n. köztörténeti és személyi) részből. »János (András tárnokmester fia) egyházi pályára lép, ifjú korában 1273-ban egyháztudor, gömöri főesperes, a király kedvelt udvari papja.« Ugyancsak róla ezt mondja a 3. rész : »5. János, András tárnokmester fia, előkelő közéleti szerepléssel bírt. Vele első ízben 1273-ban találkozunk, akkor már egyházjogi doctor, gömöri főesperes és