Századok – 1911

Történeti irodalom - Kaposi József: Dante Magyarországon. Ism. Pethő Sándor 452

452 TÖRTÉNETI IRODALOM. 452 Kaposi József, Dante Magyarországon. Budapest, 1911. 373 1. Szerző, ki jó nevet szerzett mint lelkes Dante-kutató, az egységes Olaszország félszázados örömünnepén e könyvével rótta le háláját a költő iránt, kinek gigászi agyvelejében először fogamzott meg az Unita Italia eszméje, valamint az ország iránt, melynek virányain és tengerén évente üdítgette lelkét. L'anno del Giubbileo, su per la ponte Hanno a passar la gente modo tolto. (Inf. XVIII.) Saját vallomása szerint több mint negyedszázad óta jár a' poéta sovrano iskolájába, kinek szelleme oldalán állt a kétségek tusájában s vele virrasztott álmatlan éjtszakákon. Ezek a subjectiv mozzanatok ha nem is fokoznák e mü irodalmi érdekességét, kétségkívül rokonszenvet ébresztenek a szerző iránt, ki élete legnagyobb irodalmi feladatának tekintette, hogy leszálljon Dante vizének mélységeibe és összegyűjtsön bármely sovány és száraz adatot, melynek Magyarországon valamely vonatkozása van Danteval. Dante általános emberi hatásán főleg a magyar szempontok érdekelték őt a Divina Commediában és rengeteg irodalmában. Hű képét nyújtja Dantenak Magyarországon való minden oldalú szerepléséről. A Dante és Magyarország cz. fejezetben (3.) utal arra, hogy nincs semmi nyom, hogy a nagy költő valaha megfordult volna hazánkban. Végleg eldöntöttnek tekinthető, hogy sem III. Endrénél, sem Martell Károly vagy Károly Róbert királyoknál sem járt követségben soha. Tisztázza Martell Károlynak a költőhöz való viszonyát s a Paradisonak erre vonatkozó sorait, történetileg logikus értelmét adja a Paradisoban foglalt nevezetes szavaknak (0 beata Ungaria stb.), melyekkel valószínűleg III. Endre királyságára gondol, ki Dante szerint Magyarország félrevezetésével jutott a trónra. Ezután néhány töredékes idézet érintésével azt jegyzi meg a szerző, hogy Dante — noha ítéleteiben nem ismert kíméletet — Magyarország iránt mintha bizonyos szerető gyöngédséggel viseltetett volna. Ö, ki a firenzeieket vakoknak, máskor barmoknak nevezte, ki Pistoiáról azt írta, hogy vadállatok barlangja, Pisáról, hogy Itália gyalázata, ki a francziákat hiúsággal, a németeket iszákossággal vádolta : Magyarországról egy mélabús sóhajtással azt mondja, hogy boldog lesz, ha nem hagyja magát tévútra vezettetni. A Divina Commedia hazánkban való elterjedésének, illetőleg megismerésének első nyomai Zsigmond királyhoz vezetnek. Giovanni da Serravalle 1417-ben fejezte be latinra fordításának munkáját, mert »számos művelt hegyentúli kívánkozott a Commedia ismeretére« s tapasztalva a magyarok érdeklődé-