Századok – 1911

Történeti irodalom - Szabó Dezső: A magyar országgyűlések története II. Lajos korában. Ism. Szekfű Gyula 448

450 TÖRTÉNETI IRODALOM. 450 azonban tanácstalanul áll az olvasó és nem tudja, mit akar a szerző a czimben mondani. Az új kormányzási mód szerinte az 1518. bácsi diétán állapíttatott meg, s érvényben volt 1520-ig, illetőleg Nándorfejérvár elvesztéséig, a mikor kezdődött volna az »ellenállás« (bár Sz. az 1521. áprilisi diétát is az »ellenállás« jegyében beszéli el). Másutt azonban maga mondja, Báthory nádorsága alatt 1522-ig semmi nehézség sem fordúlt elő : »Az 1519 márczius 8-iki szövetség erélyes kézzel vezette Magyarországot ; tőle függött minden«. (54. 1.) A nádornak helytartóvá való kinevezésénél mondja : »A nádor meg is érdemelte királyától ezt az elismerést. Megválasztása óta nem volt semmi nehézség Magyarország kormányzásában«. (53. 1.) Vegyük hozzá a 72. lapon közölt megfigyelését : »A király nem kormányzott, de nádora se ; nem is voltak meg erre való képességei«. Az »új kormányzási mód« tehát egyszer a bácsi határozatokon, máskor az 1519. szövetségen alapúit és segélyével kitűnően kormányozta Magyarországot a nádor, a kinek különben nem is voltak a kormányzáshoz való képességei. Mindezt megtudjuk Sz.-tól, csak az új kormányzási mód mibenlétét nem. S hogy a nádor kormányzása 1522-ig nem talált semmi nehézséget, ennek illustra ti ója Nándorfejérvár szégyenletes végű felmentési kísérlete és elvesztése. Ha még jogosnak tartjuk az olvasó azon kívánságát, hogy a főnemesség első sikere és a köznemesség első győzelme után ugyanezeknek második diadaláról is szeretne hallani és hogy utólag konstruált beosztásoknál logikával is kellene bajlódni, Sz. új beosztását nem tarthatjuk szerencsésnek, még kevésbbé olyannak, mely az események összefüggésén alapszik. Ez utóbbinak, az események összefüggésének felismerését nemcsak a beosztás, de a szerző rendszere és előadásmódja is lehetetlenné teszik. Az országgyűlésre vonatkozó adatokat egymás mellé állítja, s hiába várunk tőle feleletet oly kérdésekre, melyek országgyűlések történeténél alapvető fontosságúak. Kik vezették az országgyűlési tárgyalásokat, hol készültek a királyi propositiók, hogyan voltak az egyes néposztályok, mint rendek képviselve, hogyan és minő alapon sűrűsödtek össze a pártok, ilyen és hasonló kérdésekre várnánk az országgyűlések történetétől feleletet. Hallunk ugyan Sz. munkájában pártokról, köznemességről, főnemességról, megtudjuk, hogy a »köznemesség igen ügyesen kisajátította magának Lajos programmját«, máskor, hogy a főnemesség »sajátította ki« a köznemesség programmját, mindezen ítéleteknél azonban olyan fogalmakat használ a szerző, melyeket nem akar, de nem is tud megértetni velünk. Ennek okát pedig csak abban láthatjuk, hogy tanulmányai körét túlságosan szűkre szabta. A XIX. század országgyűléseinek történetét